Ugrás a tartalomra

Új út építését tervezik

Létrehozva
Miskolc leendő főterének, a Szent István tér és környezetének megújításához kapcsolódóan útépítést tervez Miskolc, méghozzá a Dayka Gábor utca meghosszabbításával a Petőfi utcától átvágva egészen a Meggyesalja utcáig, amelyet a Dayka becsatlakozásától a Rácz György utcáig ki is szélesítenének négy sávra.
A hatályos rendezési terv szerint – a Dayka-híd folytatásaként – átkötő út épülne a Petőfi utca és a Meggyesalja utca között 2x2 sávon. A Meggyesalja utcának pedig a Rácz György utcáig történő kiszélesítésével megváltozhatnak a jelenlegi útkapcsolatok a Szent István téren – áll a Miskolci Városfejlesztési Kft. honlapjára kikerült tájékoztató anyagban.

dayka_120321_ja_2.jpg

Mint Lengyel Katalintól, a kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a terv nem új, a rendezési tervbe még akkor került be, amikor a Dayka Gábor utca jelenlegi szakaszának kétirányúsítása és négysávosítása, vagyis az IVS keretében tavaly elkészült beruházás. A Déli Tehermentesítő meghosszabbítását sem végleges megoldásnak tekintik jelen formájában, a Kiss Ernőről érkező forgalom megfelelő elvezetéséhez szükség van az ügyvezető szerint az új útra és a Meggyesalja tervezett kiszélesítésére.

dayka-atkotes_felulnezet.jpg

Ugyanakkor a beruházás minden szempontból kapcsolódik a főtér kialakításához, a tér közlekedési kapcsolatait javító új utat, amely a belvárosi körgyűrűhöz kapcsolódik, az Integrált Városfejlesztési Stratégiához (IVS II) kapcsolódó feladatok keretében tervezik megvalósítani. Ennek azonban még nem írták ki a pályázatát, így jelenleg a beruházás csak a tervezés szakaszában van. Valós munka csak akkor történhet, ha Miskolc nyer az IVS II. keretében, és elindul a főtér beruházása.

Az útépítéshez kisajátításokra és bontásokra lesz szükség, többek között érintett a Miskolci Családsegítő Központ által üzemeltett fogyatékosokkal foglalkozó intézmény is a Meggyesalján.

H. I.
Fotó: Juhász Á.