A Miskolci Állatkert és Kultúrpark egyike azon kivételes állatkerteknek az országban, ami egy erdőben fekszik. Tavasszal megszületnek a kiskecskék, a vadmalacok, a lisztmajmok, s előbújnak az ősszel világra jött, ám tavaszig az erszényben fejlődő kis kenguruk is. Az új élet mellett a régi is visszatér, hiszen hamarosan hazaérkeznek a költöző madarak, mint például a fecskék, az erdei pintyek vagy éppen az örvös légykapók.
Ilyen környezetben dolgozik két éve Czene-Pap Ádám, kezdetben mint a patás állatok gondozója, jelenleg pedig zoopedagógus.
– Kisgyermekkorom óta sok időt töltök a szabadban és az állatok közelében. Nagyon szeretek itt, az állatkertben dolgozni. Tiszta a levegő és a természetben lehetek, ami fontos számomra – mondja Czene-Pap Ádám, aki Sopronban végezte az egyetemet, s lett természetvédelmi mérnök. A főként gyerekeket oktató ismeretterjesztő zoopedagógus szabadidejében is „folytatja” munkáját, sokat jár túrázni.
– A kéktúrába is belekezdtem egykor, de még nem sikerült befejeznem egyéb elfoglaltságaim miatt. 2002-ben több barátommal megalapítottuk a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületét, aminek keretében több vidéket meghódítottunk már – meséli a természetbarát.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.
Ilyen környezetben dolgozik két éve Czene-Pap Ádám, kezdetben mint a patás állatok gondozója, jelenleg pedig zoopedagógus.– Kisgyermekkorom óta sok időt töltök a szabadban és az állatok közelében. Nagyon szeretek itt, az állatkertben dolgozni. Tiszta a levegő és a természetben lehetek, ami fontos számomra – mondja Czene-Pap Ádám, aki Sopronban végezte az egyetemet, s lett természetvédelmi mérnök. A főként gyerekeket oktató ismeretterjesztő zoopedagógus szabadidejében is „folytatja” munkáját, sokat jár túrázni.
– A kéktúrába is belekezdtem egykor, de még nem sikerült befejeznem egyéb elfoglaltságaim miatt. 2002-ben több barátommal megalapítottuk a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületét, aminek keretében több vidéket meghódítottunk már – meséli a természetbarát.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.