Ugrás a tartalomra

A közönségé a Színházi világnap

Létrehozva
Mese, musical, bábelőadás, zene, tánc, tea és színházlátogatás, többek között ilyen programokkal készül a Miskolci Nemzeti Színház március 27-ére, a Színházi világnap alkalmából.
A miskolci teátrum kapui ismét szélesre nyílnak, hogy a színházat és természetesen a közönséget ünnepelje. Ezúttal a fiatal korosztályra összepontosítanak, ám a felnőttek is találnak majd kedvükre való programot.

A jeles alkalomból az egész világon a színház áll majd a középpontban. A miskolci nemzeti A dzsungel könyvének 150. előadásával készül, s újra színpadon láthatja a közönség a Legenda a lóról című zenés játékot is. A színházi előadások sora azonban korántsem ér véget két alkotással, hiszen a népszerű életjáték, a Hat hét hat tánc is bekerült a programba.

Fabók Mariann báb- és színművész interaktív bábjátékkal várja majd a legkisebbeket, az idősebb korosztály pedig előadásokon vehet részt, vagy bejárhatja a hatalmas miskolci színház legrejtettebb zugait is. Lesz interaktív zenés játék is, a zene segítségével az évadot is elmesélik, az előadások előtt pedig John Malkovich színész, rendező, producer üzen a Színházi világnap alkalmából minden színházszeretőnek.

Kiss J.