Ugrás a tartalomra

Fernando: Hinnünk kell magunkban!

Létrehozva
Fernando Fernández megszerezte első diósgyőri találatát tétmérkőzésen. A spanyol középpályás szerint egyre jobban összeáll a csapat, mely Siófokra is a három pontért megy.
– Megszerezted első bajnoki találatodat a DVTK színeiben, mely ráadásul a győzelmet jelentette az Újpest ellen. Milyen érzés győztes gólt szerezni a Diósgyőri stadionban?
– Nagyon boldog vagyok, elsősorban azért, mert megnyertük a mérkőzést. Aztán szerencsére sikerült betalálnom, így különösen jó érzéssel emlékszem majd erre az estére. Remélem, még nagyon sok sikert ünnepelhetünk.

– A közönséggel együtt. Tetszett a légkör, az ünneplés?
– Mindenképp! Fantasztikus a hangulat, a csapat élvezi a biztatást, érzi a támogatást, és a szurkolók is boldogabban mennek haza, ha nyerünk.

– Hogyan értékeled a csapat teljesítményét?
– Meglehetősen sokat javult az együttes, már csak azért is, mert zsinórban a második győzelmünket arattuk. Ez önbizalmat ad a csapatnak ahhoz, hogy elhiggye, elérhetők azok a célok, melyeket a tavaszi szezon előtt tűztünk ki magunk elé.

– Megszoktad már a csapat játékát?
– Nagyon jól sikerült a beilleszkedés, ezúton is köszönöm a támogatást a játékosoknak, a stáb valamennyi tagjának, akik nagy segítségemre voltak ebben, megkönnyítették az első heteket. A pályán is egyre jobban összeszokunk, bízom benne, hogy egyre jobbak leszünk.

– A héten Siófokon játszik a DVTK a tizenegyedik helyezett ellen.
– Természetesen egyik mérkőzés sem könnyű, de pénteken idegenben is úgy lépünk pályára, hogy megszerezzük a három pontot!

Soós P.
fotó: M. L.