A közlekedésiek első csapata fölényes biztonsággal nyert, játékosainak szinte meg sem kellett izzadniuk. A Volán I a Szentkirályi Szőnyeg ASK vendége volt, és azt sejteni lehetett, hogy a feladat nem lesz túlságosan nehéz. Mire alapozzuk ezt a kijelentést? Nos, arra, hogy a Volán jelenleg a táblázat második helyén áll, és abszolút éremesélyes, sőt, még a feljutásra is van esélye, míg a hazaiak egyetlen megszerzett pont nélkül szerénykednek a sereghajtó dicstelen pozíciójában. Igaz, náluk az elmúlt nyáron jelentős távozási hullám zajlott le, minden valamirevaló játékos szedte a sátorfáját és távozott, helyettük senkit nem igazoltak, egykori játékosokat vezényeltek az asztalhoz.
Ennyire egyhangú, mondhatni, izgalmaktól teljesen mentes összecsapást ritkán lehet látni az NB I-es mezőnyben. A két párost azonnal behúzta a Kővári, Nemes, valamint a Lehoczki, Licsák kettős. Az egyéni mérkőzések pedig csak és kizárólag a miskolciak sikerét hozták. Kivételt az utolsó kör jelentett, amikor (16-0-s vendégvezetésnél) megtört a jég, és Tőzsér Tamás legyőzte Licsák Leventét. A hazaiak így azzal vigasztalhatták magukat, hogy legalább a becsületpontot megszerezték, a miskolciaknak pedig ez bőven belefért. A Volán kiütéses győzelmével továbbra is a táblázat második helyén áll.
A második csapat tagjai is meccsre készültek, ők a kiesés ellen harcoló Kecskemét vendégei lettek volna. Az alföldieknek 6, a miskolciaknak 2 pontjuk volt, utóbbiak gyakorlatilag már esélytelenek a bent maradás kiharcolására, a Kecskemét azonban még igyekszik minden követ megmozgatni a talpon maradás érdekében. Nos, ezt majd április 28-án tehetik meg, ugyanis halasztást kértek.
Az ok? Vasárnap kezdődött meg Dortmundban az idei asztalitenisz csapat világbajnokság, amelyen a mieink is részt vesznek. A férfi válogatott szövetségi kapitánya Harczi Zsolt, a nőket Téglás Péter vezeti. Nos, ők mindketten a Kecskemét igazolt játékosai, de mivel a kötelezettség a héten Németországba szólította őket, ezért az alföldiek halasztást kértek a szövetségtől.
Eredmény: Szentkirályi Szőnyeg ASK – Borsod Volán I 1-17. Szentkirály, NB I férfi, Keleti csoport. Győztek: Kővári (4), Nemes (4), Lehoczki (4), Licsák (3), a Kővári, Nemes, a Lehoczki, Licsák pár.
D. L.
Sportértéke így nincs túlságosan sok a Szentkirályi mérkőzéseinek, viszont elmondható, hogy legalább teljes a mezőny, minden mérkőzést lejátszanak (kivéve, hogy eddig a Makó a bajnokság megkezdése előtt, és a Veresegyház, menet közben lépett vissza a küzdelmektől).