Ugrás a tartalomra

Megérkeztek az első MiskolcPont kártyák

Létrehozva
Hétfőn vehették az első MiskolcPont kártyákat, azok, akik március elseje és negyedike között igényelték azokat. A kedvezményt nyújtó kártyák átvétele mostantól folyamatos lesz az MVK jegypénztáraiban. A MiskolcPont kártyáért ma minden jegypénztárnál nagy volt az érdeklődés, továbbra is sokan igényelnek, de sokan jöttek már új kártyájukért is.
Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője érdeklődésünkre elmondta, eddig mintegy 8000 kártyát szállítottak ki az MVK jegypénztáraiba, hétfőtől pedig azok vehették át, akik az első igénylési napokon, március 1-4-e között igényelték meg új kedvezménykártyájukat.
MiskolcPont kártyát mindenki annál a jegypénztárnál veheti át, amelyiknél igényelte, kivéve a Repülőtérit, ott az igénylőlap leadásakor meg kellett adni, melyik másik pénztárba küldjék az elkészült kedvezménykártyát.

miskolc_pont_kartya_120326_ja.jpg

– Nagyon fontos, hogy az átvételnél legyen nálunk az ellenőrző szelvény, valamint lakcímkártya. Az azonos lakcímen lakók a családtagjaiknak átvehetik a kártyájukat, más esetekben pedig meghatalmazást kell kitölteni, amely az igénylőszelvény hátoldalán található, azzal vehető át esetleg másnak a kedvezménykártyája – mondta Pásztor Imre.


Múlt héten még csak arról írtunk, hogy közelít a 12 ezerhez az igénylők száma, hétfőn pedig már át is lépte azt, az igénylőlapból pedig 20 ezernél is több fogyott. A kártya elkészültére továbbra is három hetet kell várni.

Az MVK tíz százalékos engedményt ad a bérletekre a kártyatulajdonosoknak, a Barlangfürdőbe pedig harminc százalékkal olcsóbban válthatnak belépőt. De elfogadják a Kemény Dénes Városi Uszodában és a Miskolci Nemzeti Színházban is.

Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.