Gondozási díjat bölcsődékben április elejétől kérhetnek a bölcsődékben, a szociális államtitkárság szerint az intézményfenntartóknak eddig kell dönteni arról, hogy bevezetik-e a térítési formát. A gondozási díj összegét az intézményvezető az intézményi térítési díj alapján állapítja meg. Az intézményi térítési díj a szolgáltatási önköltség és a normatív állami hozzájárulás különbözete, tehát az az összeg, amelyet a fenntartó az ellátáshoz biztosít, vagy saját kiegészítésként, vagy térítési díjakból. Térítésmentes a bölcsődei gondozás a három vagy több, illetve a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő családoknak.
A változtatás indoka elsősorban az, hogy jelenleg az állami támogatás a fenntartási költségeknek csupán megközelítőleg 35–40 százalékát fedezi és az étkezési térítési díjon kívül a többit a fenntartóknak (körülbelül 96 százalékban az önkormányzatoknak) kell hozzátenni. Így az önkormányzatokra jelentős teher hárul az intézmények működtetése során, amely az utóbbi idők pénzügyi válsága következtében sok esetben a bölcsőde fenntartását is kétségbe vonhatja. A magas költségek miatt a világon szinte mindenütt fizetni kell a bölcsődei ellátásért.
Miskolc: változás lesz, gondozási díj nem
Mindezek ellenére sem tervezi egyelőre Miskolc azt, hogy gondozási díjat vezetne be a város által fenntartott bölcsődékben – mondta el a minap.hu érdeklődésére Dobos Tímea, a városháza sajtószóvivője. Hozzátette, az érkezésért fizetendő térítési díjak infláció mértékével azonos módon történő emelésére azonban vannak tervek.
– Miskolcon az étkezésért 2008 óta változatlan díjat kérünk a bölcsődékben, ezt 275 forint + ÁFA. Ez az összeg emelkedhetne meg az inflációt követve megközelítőleg 430 forintra, azonban ehhez a változáshoz is közgyűlési döntés szükséges. Egyelőre azonban előterjesztés sem készült a témában – tette hozzá a szóvivő.
Dobos Tímea elmondta azt is, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége készített egy összesítést, mely alapján az állapítható meg, a városlakók szociális helyzetét figyelembe véve ez a változás is szerényebb mértékű, mint bárhol máshol.
Ahol már döntöttek róla
A fővárosban hat kerületi önkormányzat döntött úgy, hogy április elsejétől gondozási díjat kér a szülőktől. Az I. kerületben a térítési díj legmagasabb összege napi 500 forint lesz; Terézvárosban 200 forintban állapították meg a napidíjat, ugyanakkor az étkezési hozzájárulást 95 forinttal csökkentették. Józsefvárosban a gondozási díj felső határa napi 210 forint lesz, itt a kedvezményeket figyelembe véve sok esetben csökken a szülők által fizetendő összeg. Újbudán az egy főre jutó 45 ezer forintos jövedelem alatti sávban nem kell fizetni, 57 ezer forintig pedig 100 forintot naponta. A 142,5 ezer forintos egy főre jutó jövedelem felett napi 1000 forint lesz a térítési díj. Az alacsonyabb jövedelmi sávokban felére csökken az étkeztetési díj, így a rászorulók összességében jobban járnak.
A rákosmenti önkormányzat havi értékben állapította meg a térítési díjat, ez nem lehet az egy főre jutó havi nettó jövedelem 10 százalékánál magasabb. A városrészben az alacsonyabb keresetűeknek az étkezési hozzájáruláshoz képest változatlan marad a fizetendő összeg. Pesterzsébeten az egy főre jutó 40 ezer forintos jövedelem alatt nem kell fizetni, 100 ezer forintos jövedelem felett pedig havi 4400 forintot.

A megyei jogú városok közül is több helyen született már döntés a gondozási díjjal kapcsolatban. Egerben napi 106 forintos összegben vezették be a gondozási díjat és 420 forint az étkeztetésért fizetendő díj, Érden szeptembertől az étkeztetés díja mellett havi 5000 forint fix összegű gondozási díj bevezetéséről döntöttek. Debrecenben március óta kérnek napi 150 forint gondozási díjat az önkormányzati bölcsődékben, Zalaegerszegen pedig még ennél is korábban döntöttek róla, ott a napi 403 forintos étkezési díj mellé még 240 forintot kérnek naponta a gyerekek ellátásáért, (igaz, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő szülők, illetve a nagycsaládosok 50 százalékos kedvezményt kapnak a gondozási díjból). Tatabánya önkormányzata a bölcsődékben az étkezési díjon túl kért térítési díjat napi 170 forintban határozta meg.
Győrben is döntöttek erről a díjról, a nyugat-magyarországi nagyvárosban – Miskolchoz hasonlóan – nem tervezik annak bevezetését, így is támogatva a szülőket, hasonló döntés született Esztergomban, Oroszlányban és Komáromban is.
Máshol is tervezik
Vannak olyan önkormányzatok is, ahol terv már született a gondozási díjról, de a döntést még nem hozták meg. Ismét a fővárosból indulva, Óbudában például a héten várható döntés a gondozási díjról, a tervezet napi 180 forintos összeggel számol. A XII. kerületi önkormányzatban tervezik a gondozási díj bevezetését, de csak szeptembertől.
A megyei jogú városok közül Szeged napi 100 forintos gondozási díjat vezetne be, Szolnokon napi 423 forint étkeztetésért fizetendő térítési díjat és szintén napi 300 forintos gondozási díjat kérnének a szülőktől, míg Zalaegerszegen havi 5040 forint lenne a gondozási díj összege bölcsődékben. Székesfehérvár, a Budapesti XII kerülethez hasonlóan csak szeptembertől vezetne be gondozási díjat a bölcsődékben, Kaposváron pedig még nem került a grémium elé az erről szóló előterjesztés.
Tajthy Ákos
Fotó: Juhász Á.