A Színház világnapján megtartotta saját „színházi premierjét” a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Színháztörténeti és Színészmúzeuma: új kiállítás nyílt kedden a Teátrum Pincehely Galériában A kocka el van vetve címmel. Olyan, elsősorban miskolci kötődésű iparművészek, írók, fotósok, képzőművészek és szobrászművészek alkotásait mutatja be a kiállítás, mint többek között Á. Tóth József, Éliás István, Borgó, Litwin József vagy éppen Urbán Tibor.

A tárlatot megnyitó Kákóczki András, a polgármesteri hivatal kulturális osztályának vezetője elmondta, a kultúrát, a művészetet, a színházat, a múzeumot és az emberek mindennapi életét egyaránt érintő nihilizmus és korlátok ellen küzdenünk kell.
– Úgy gondolom, hogy a Teátrum Pincehely Galéria Urbán Tibor vezetésével, és az itt alkotó emberek küzdenek mindezek ellen – hangsúlyozta az osztályvezető.

Elsősorban miskolci kötődésű alkotók számára szervez tehát meghívásos, tematikus kiállításokat a Teátrum Pincehely Galéria „Az ember galériája” negyedévente, képzőművészeti fórumokat teremtve ezzel. Mostani, második fórumuk – mely A kocka el van vetve címet viseli –, Iulius Caesar után szabadon, egyben kapcsolódva is az eredeti gondolathoz: a megismételhetetlen és visszavonhatatlan (itt: művészeti) döntés bemutatására tesz kísérletet.
A tematikus kiállítás alkalmából, minden alkotó egy-egy fakockát kapott, melyet újra kellett fogalmaznia, valamivel kiegészítve át kellett építenie, saját gondolatvilágához igazítva a kockát. Így láthatnak az érdeklődő műértők Elszámolt színházi számmisztikát (Filip Gabriella), Evidenciát (Dobos Klára) vagy épp Redundanciát (Gyarmati Béla). A kiállítás május 8-áig, vasárnap és hétfő kivételével naponta délelőtt 9 és délután 5 óra között látogatható.
Kujan I.
fotó: Mocsári L.