Ugrás a tartalomra

Miskolcon kezdődik Veca Világa

Létrehozva
- Élő koncertsorozat veszi kezdetét, elsőnek mégis egy kicsit az elmúlt időszakról kérdeznélek, milyen sikereid voltak az X-Faktor óta?
- A műsor után természetesen beindult a koncertözön, ami szerencsére még most is tart, hiszen számos helyre hívnak fellépni, de azt meg kell említenem, hogy megújulásra folyamatosan szükség van, ahogyan azt most is szeretném tenni. Az eddigi két lemezem, ami megjelent platina minősítést kapott, aminek nagyon örültem, de a most megjelent harmadik is megkapta már a számomra fontos elismeréseket. Ezekről viszont egyelőre még nem beszélhetek. Legnagyobb sikeremnek ezek mellett leginkább a Sportarénában lévő fellépésemet tudnám megemlíteni, hiszen egy elképesztő élmény volt az, amikor több ezer ember előtt énekelhettem.

janicsak_veca_120327_ja_4.jpg

- Az emberek többsége leginkább a tehetségkutató műsorból ismert meg téged, aminek hamarosan a harmadik szériája is elstartol. Az előző adásokat nyomon követted?
- Sajnos nem volt mindig időm arra, hogy megnézzem a műsort, hiszen hétvégéken leginkább a fellépéseimen voltam, de azt azért elárulom, hogy a Kocsis Tibinek drukkoltam, és örültem neki, hogy ő jött ki győztesen a döntőből.

janicsak_veca_120327_ja_2.jpg

- Említetted, hogy új nagylemezt adtál ki, ami már most komoly népszerűségnek örvend, mit kell tudni erről a korongról?
- A lemezeim egyre jobban tükröznek engem, hiszen én is benne vagyok a dallomok születésében, zseniális zeneszerzőim (Harmath Szabolcs, Szűcs Norbert, Wagner Emil, Létray Ákos, Lukács Peta) pedig mindent megtettek azért, hogy a dalok minél „Vecásabbak” lehessenek, mégértették mi is az amit én igazán szeretnék!  Sok régi szöveget is meg tudtunk, tudunk valósítani, amiket egy zenész társammal közösen írtunk még régebben. Ezzel a kollégával természetesen mai napig is együtt dolgozunk, de mostanában zenét tanulok, mert szeretnék minél több oldalról megközelíteni egy-egy dalt, amikor azt már teljes egészében én írhatom. Édesapám is sokat segít, sok dalszöveget ő írt nekem, de a saját szövegeimet is segített tökéletesíteni.

Preview Image


- Tudomásom szerint nem első alkalommal jársz Miskolcon, hiszen szép emlékek kötnek a városhoz…
- Valóban jó érzés az, amikor itt lehetek, hiszen a nővéremmel nagyon sokat jártam már Lillafüreden, a Palotaszállóban, és nagyon sok jó élmény köt engem a városba. Nagymamámmal is nyaraltam itt, úgy négy évvel ezelőtt, az volt az utolsó közös nyaralásom vele.

Vajtó László
fotó: Juhász Ákos