Az elmúlt időszakban a telepfelszámolások elsősorban a „ledózerolásról” szóltak. Hiányoztak, illetve nem voltak kellően hatékonyak az egyének humán felkészítésére irányuló programelemek. A most meghirdetett komplex telep-program a korábbi gyakorlattól eltérően a humán szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt, és felzárkóztatási lehetőséget nyújt a mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben élő hátrányos helyzetű emberek számára.
A jelenlegi konstrukció a problémákat egyén-központú megoldásokkal igyekszik kezelni. A képzések, a közösségi programok, a gyermekeknek szervezhető foglalkozások, a munkába állást segítő tevékenységek, vagy az otthonmaradó gyermek, öreg, beteg családtag felügyeletének megszervezése, mind-mind új elemei a pályázatnak.

Melyben a Türr István Képző és Kutató Intézettel is együttműködik Miskolc önkormányzata, erről kedd délután írtak alá együttműködési megállapodást. Miskolc területén van néhány szegregátum, melyek egy része spontán jött létre, de vannak olyanok is, amelyeknek besegítettek a kialakulásában, mondta az aláírást megelőzően Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. Ilyen például Lyukó, ahol olyan fejlesztéseket szeretnének, amelyek hozzájárulnak az ott élők felzárkóztatásához. Köztudott, hogyan alakult ki az egykori víkendházas övezetből a jelenlegi helyzet, számos szociálisan hátrányos helyzetű személy költözött ki. Jelenleg több ezren élnek a városrészben, zömmel családosok. Feltérképezték a jelenlegi helyzetet, és a polgármester szerint látni, hogy az ott élők maguktól nem tudnak kitörni. A feladathoz partnereket kerestek, így kerültek kapcsolatba a Türr István Képző és Kutató Intézettel, akik tudják, hogyan kell megfogni az ilyen szegregátumokban élők kezét, hogyan kell segíteni őket. Kriza Ákos reményét fejezte ki, hogy a közös munkának hamarosan eredménye lehet, ennek egyik lépése a közgyűlésen megszavazott pályázat, amely Lyukót célozza meg. A megállapodás és együttműködés célja a hátrányos helyzetű emberek felzárkózásának elősegítése, a szegregált telepek szociális rehabilitációja, a település életébe történő integrációja. A programban való részvétel azért is fontos, mert a résztvevők maguk is aktív részesei lehetnek a változásoknak. A probléma éppen azzal van, hogy az ott élők elszigetelődtek, és nehezen tudnak a város vérkeringésébe bekapcsolódni. A szolgáltatásokat ezért helybe kell vinni, ezt szolgálja a közösségi házak kialakítása, sportolási lehetőségek megteremtése is – tette hozzá a polgármester.

A Türr István Intézetnek tíz regionális igazgatósága van országszerte. Az ő koordinációjuk biztosítja azt, hogy minden érintett szereplő együttműködjön, és egységes szakmai elvárások szerint valósuljon meg a program. Az intézet tavaly alakult, ám 16 évnyi tapasztalat van a hátuk mögött, hiszen a korábbi ÉRÁK jogutódjáról beszélünk, mondta el Köpeczi-Bócz Tamás – főigazgató. Munkájukban szerepel, hogy tájékoztató napokat tartanak, a bemutatják a munkalehetőségeket melyek rendelkezésre állnak. Olyan programokat tudnak indítani, melyek segítségével a bekapcsolódó résztvevők megélhetési támogatást kapnak. Majd ezzel később munkába tudnak állni. Mindenképpen ők mennek oda az emberekhez, és nem azt várják, hogy az emberek jöjjenek hozzájuk. Miskolcon hosszú távú megoldásokban gondolkodnak, a város esélyegyenlőségi tervének mentorálását is ők végzik – hasonlóan más településekhez.

Bojtos Zoltán a Türr István Képző és Kutató Intézet Miskolci Igazgatóságának igazgatója elmondta, jó a kapcsolat az önkormányzattal, a felzárkóztatási referenssel folyamatosan tartják a kapcsolatot. Elindult egy közös hálózatépítés is, amelynek során megalakult a Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Fórum is. Autonóm közösségeket kell építeni, hiszen fenntartható fejlesztésre van szükség. Ehhez persze anyagi támogatásra is szükség van, ezt nem egymástól várják, hanem pályázati forrásokra támaszkodnak.
Az intézetnek Miskolcra érkezett kedd délután a mobil tanácsadó busza, az úgynevezett omnibusz is, amellyel a vidéket járják, hogy helyben adhassanak tanácsadást, segítséget a rászorulóknak, legyen szó életvezetésről, vagy munkakeresésről. Ezúttal a miskolciak fordultak meg benne szép számmal.
A mintegy 4,7 milliárd forintos uniós finanszírozású Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című pályázati kiírásának alapvető célja a mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése a konvergencia régiókban. Az igényelhető támogatás összege 45-150 millió forint. A pályázatok benyújtása két szakaszban történik: az elsőben 2012. április 16-ig van lehetőség pályázni, a másodikban pedig 2012. augusztus 1-től 2012. augusztus 31-ig. A program 2013. január 1-től indul. Miskolc 150.000.000 Ft-ra pályázik. A projekt teljesítésének időtartama 36 hónap, melyhez önerő fedezetet nem szükséges az önkormányzatnak biztosítani.
H. I.
fotó: Mocsári L.