Ugrás a tartalomra

Népmesék, kontra szappanoperák és internet

Létrehozva
A Selyemréti Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola adott otthont a 3. és 4. osztályos gyerekek szövegértési versenyének, amelyen nyolc miskolci iskola 17 csapata vett részt. A győzelmet az Avastetői Széchenyi Általános Iskola II. csapata szerezte meg.
Az analfabétizmust szerencsére gyakorlatilag már több, mint fél évszázada sikerült legyőzni Magyarországon, viszont a szövegértéssel sokaknak problémája van, ráadásul az olvasásnak új kihívásokkal, a kereskedelmi televíziózással és az internettel kell harcot vívnia a diákok érdeklődéséért. A verseny apropóján beszélgettünk a szövegértésről.

–Az európai felmérések nem a legjobb eredményeket hozták. Összehasonlítva  a tíz évvel ezelőtti helyzettel a mostanit elmondhatom, hogy gazdagabb volt a szókincsük, szívesebben meséltek, beszélgettek a gyerekek. Mostanra elharapódzott az „SMS-nyelv”, a rövidítések, kerékbe törik a nyelvet, kevesebb szóval beszélnek – jellemezte a nyelvi állapotokat Kardosné Zsirka Ilona, a selyemréti iskola tanítója. – Természetesen vannak kivételek, szépen, választékosan beszélő diákok, olyan szülők, akik sokat foglalkoznak a gyerekükkel, elhordják őket kulturális rendezvényekre. Nem akarom a szülőket bántani, hiszen aki dolgozik, az általában nagyon sokat dolgozik, akik pedig nem, annak van más problémája…

szovegertes120327_csl4.jpg

–Mi olvasunk, kötelező jelleggel megy a mese, hiszen a magyar szókincs ebből ismerhető meg. Kell az angol, s egyéb idegen nyelv, de első a magyar. Sajnos sok gyerek nem érti a szólásokat, közmondásokat. Nem megy át a gyakorlatba, mivel otthon nem beszélnek róla. Nálunk szerencsére javul a szövegértés. A két tannyelvű osztályokba jobb képességű gyerekek járnak, szerencsére nincs ilyen probléma. Első sorban a hátrányos helyzetű családokban felnövő gyerekekkel van gond. Sokkal szegényesebb a szókincsük, illetve ami van nem egészen iskolába való és ezt nehéz nyesegetni – utalt a mindennapok problémáira a szakember. Mint megjegyezte szerencsére a kiadók partnerek, színvonalas munkafüzetek állnak a rendelkezésre. Alkalmasak a gyakorlati dolgok megoldására. Többet kellene foglalkozni a gyerekekkel. Tapasztalata szerint vannak lányok akik otthon, szabad idejükben 3-4 szappanoperát is megnéznek, a fiúk meg egyfolytában számítógépeznek…

Amíg beszélgettünk az iskola előcsarnokában elkezdődött a verseny, amelyen 8 iskola 17, három-három fős csapata vett részt. A felkészülés során 15 mesét jelöltek ki a gyerekeknek, amelyek közül Benedek Elek: A vitéz szabólegényt választották. A versenyt az Avastetői Széchenyi Általános Iskola II. csapata nyerte meg, a versenyen kívül indult házigazda iskola I. csapata érte el a 2. helyezést, ezért a másodikként a Könyves Kálmás Általános Iskola I. csapata végzett, a harmadik pedig a Rónai Ferenc Általános Iskola II. csapata lett.

Szöveg és fotó: Cs.L.