Ugrás a tartalomra

Újra Legenda a lóról

Létrehozva
Három évad szünet után március 27-én, kedden újra műsorára tűzi a Miskolci Nemzeti Színház Tolsztoj Holsztomer című elbeszélésének színpadi adaptációját, a Legenda a lóról című zenés játékot Hunyadkürti Istvánnal a főszerepben. A 2007 márciusában bemutatott előadást Krámer György rendezte.
– Alapvető emberi vágy, hogy elmondhassuk a magunk történetét. Akkor is, ha nincs értelme. Ám ez csak keveseknek adatik meg. És mi, művészek is elmondjuk, amit akarunk. Lesz, ami lesz! Nincs szükségem a lovak sajnálatára – mondja „Rőfös”, és mondta a rendező a darab 2007-es bemutatója előtt.

A Legenda a lóról sikerét jelzi, hogy szerepelt a POSZT 2007-es programjában is.

minap.hu