Ugrás a tartalomra

36 év a gyerekek molesztálásáért!

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék saját gyermekeik, illetve az unokák ellen elkövetett szeméremsértés és más bűncselekmények miatt szerda délben kihirdetett ítéletében M. Bélát 14 év fegyházra, M. Bélánét 12 év fegyházra, id. M. Bélát pedig 10 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A vádlottak fellebbezése miatt az ítélet nem jogerős.
pedofilcsalad_120328_csl2.jpgAz ügyet egyszer már tárgyalta a megyei bíróság, azonban a másodfokon eljáró Debreceni ítélőtábla új eljárás lefolytatására kötelezte az első fokú hatóságot. Tekintettel arra, hogy a borzalmas ügy áldozatai kiskorú gyermekek voltak, ezért a gyerekek védelmében zárt ajtók mögött tárgyalták a részleteket, az ítéletet viszont az előírásoknak megfelelően nyilvánosan hirdette ki Péter Zoltán, tanácsvezető bíró. A szóbeli indoklás ismertetéséből kihagyta a cselekmények részletezését, azt majd írásban kapják meg a vádlottak. Az egyik abaúji kistelepülésen élő család felnőtt tagjai, apa, anya és nagyapa ültek a vádlottak padján, a sértettek pedig a család négy, a bűncselekmények elkövetése idején 14 év alatti gyermeke. A legkisebb még csupán 3 éves volt, mikor kipattant az ügy…

Az ítélet szerint M. Béla négy rendbeli folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében és két rendbeli testi sértésben találta bűnösnek a törvényszék, amiért halmazati büntetésként 14 év fegyházat és 10 év közügyektől történő eltiltásra büntette. Feleségét, M. Bélánét négy rendbeli folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak miatt 12 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra, a nagyapát, id. M. Bélát pedig ugyancsak négy rendbeli, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak miatt 10 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélték. A büntetésbe beszámítják az előzetesben töltött időt mind a három személynél. Az állatkínzás miatt indított eljárást megszüntette a törvényszék.

Az indoklás keretében Péter Zoltán bíró ismertette az elmeorvosi szakvéleményt, amely alapján a vádlottak a cselekmény elkövetésekor és jelenleg sem szenvednek elmebetegségben. – A négy gyermeknek aktívan és passzívan részt kellett venniük a vádlottak által kitalált szexuális játékokban – jelentette ki a bíró, amit három esetében a szexualitás teljes vállfaját, a negyedik esetében részben kimerítette. A legkevesebb amit el lehet mondani a történtekről, hogy aberrált szexuális magatartást tanúsítottak a gyerekek felé. Az eseményeket – szerencsére – a gyerekek védelmében a szóbeli indoklásban nem részletezte a bíró (ezt majd írásban fejti ki).

pedofilcsalad_120328_csl3.jpg

A borzalmak sorozatából 2007 október 27-én kerültek ki a gyerekek, amikor is a 7 éves gyermek öngyilkossági szándékkal mászott fel a háztetőre, pont akkor amikor a családgondozók ott jártak… A gyerekeket ennek hatására kiemelték a „családból” és intézetben helyezték el, majd nevelőszülőkhöz kerültek. Közülük három jelenleg nevelőszülőknél, egy pedig intézetben van. Mintegy egy év elteltével kezdték a gyerekek feltárni milyen cselekményekre kényszerítették őket veréssel, fenyegetésekkel… A szülők és nagyapa tagadták a bűncselekmények elkövetését, állításuk szerint a nevelőszülők vették rá ezen vallomásra a gyerekeket. Ezt követően a bíró részletesen ismertette a különböző szakvéleményeket, vallomásokat amelyek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a felnőttek tagadása ellenére megtörténtek az erőszakos események. Felsorolásuktól eltekintünk. Az első rendű vádlott, az apa egyszer közbekiáltott: ez hülyeség!  - de nem zökkentette ki a bírót.
 
Péter Zoltán elmondta, hogy a vádlottak terhére rótt bűncselekmények alap esetben 5-15 év közötti szabadságvesztéssel büntethetőek, de tekintettel a halmazatra 5-20 év közöttire módosul. A súlyosbító és enyhítő – utóbbiból egy volt, a büntetlen előélet – körülmények figyelembe vételével hozták meg az ítéletet.

Tekintettel a rendkívül borzalmas családon belüli bűncselekményekre a bíró szokatlan módon, az ítéleten kívül megjegyzéseket fogalmazott meg. Többek közt felhívta a figyelmet az óvodapedagógusok, a tanítók és tanárok ezzel kapcsolatos képzésének a bővítésére, hogy minél előbb felismerjék a jeleket. A bűnügyi eljárás ésszerűsítését is javasolta, nevezetesen a borzalmas bűncselekmények áldozatává vált gyerekek bírói meghallgatásán legyen jelen pszichológus, így elég egyszer felidézniük az átélteket és gyorsabb a feldolgozás, a felejtés, ha nem kell többször felidézni… Remélhetően a bíró által megfogalmazottak nyitott fülekre találnak.Az ítéletet a vádlottak megértették és azonnal bejelentették, hogy fellebbeznek, ezért az ítélet nem jogerős.

Cs. L.