A három napos program április 7-én, szombaton kezdődik, 10 órától tojásírással, tojásfestéssel, kézműves foglalkozásokkal várnak minden érdeklődőt a Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében, 12 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó a Hajdúszoboszlói Mazsorett Együttes közreműködésével, melyet számtalan műsor, koncert követ. Többek között színpadra lép a Bihari Banda, a Rockabilly zenekar vagy éppen a nyúltenyésztők.
Április 8-án, vasárnap szintén 10 órakor indul a program Vidám mesék egészen kicsiknek…- Az Alföld Gyermekszínpad és a Főnix Diákszínpad előadásával, melyet követ bohóc, zenés műsor, bárányreceptek, tánc, ünnepi koncert a Zichy Géza Zeneiskola Rézfúvós Kamaraegyüttesével, extrém kerékpáros bemutató, gondolatok Húsvétról, bárányról, locsolkodásról. Lesz tombolasorsolás, a díszvendég este 8-tól pedig Wolf Kati.
Április 9-én, hétfőn 10 órától „Szagos húsvét reggelén…” - Gyermekprogram tojáskereséssel, majd hagyományteremtő húsvéti faültetés, locsoló(vers)verseny, nyuszi ugrató, zumba, gyermekdivat bemutató. Színpadon többek közt a Jazz Five, a fesztivál zárása a SzobRock – VI. Hajdúszoboszlói Amatőr Rockzenei Találkozó és Verseny 3 legjobb zenekarával.
Részletes program ITT!