A kezét néha már mozgatja, de még mindig nem tért magához a kómából a pénteken brutálisan összevert férfi. Eszméletlen állapotban szállították a megyei kórház intenzív osztályára, azóta is ott ápolják. Az orvos azt mondja, javult az állapota, de még nem tért magához. Eddig mesterséges kómában tartották, de már nem adják neki az eddigi nagyon erős nyugtatókat és altatókat, így most derül majd ki, milyen a tudatállapota.

Székely Ildikó, a B.-A.-Z. Megyei Kórház Központi Traumatológiai Osztályának adjunktusa azt mondja, bíznak a felépülésében, de még most indult el ezen az úton, nem tudja megmondani, hogy milyen maradandó károsodások lesznek. Nagy károsodásokat ugyanis a koponya CT vizsgálatok, képalkotó eljárások sem mutatnak.
A történelmi Avason lévő református temető környékén támadtak pénteken az 54 éves gitár- és lantművészre. A temetőn átvezető úton verték meg a férfit, olyan súlyosan, hogy majdnem belehalt. A sírkerttől alig néhány méterre van a közterület-felügyelet kameraközpontja, és három térfigyelő kamera is van a temető körül.

Azt azonban, hogy a bűncselekményt felvette-e valamelyik kamera, vagy vannak-e feltételezett elkövetők a képeken, nem lehet tudni. Kovács László Csaba, a közterület-felügyelet vezetője azt mondja, mozgathatók a kamerák, és nem biztos, hogy abban az időben éppen arrafelé álltak. A rendőrség azonban bekérte a képeket.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányságot is, ám ott a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak semmilyen tájékoztatást.
Petruskó N.