Első alkalommal április 1-én rendezi meg a kibővült eseményt a Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft., s a hagyomány továbbra is minden hónap első vasárnapján a sétáló utcára csábítja a város lakóit, s a Miskolcon vendégeskedőket.
Némedi Varga Zoltán, a nonprofit Kft. ügyvezetője az eseménnyel kapcsolatban elmondta, az eredeti régiségvásárt továbbra is megrendezi Braun István szervező, ám beleolvad a Miskolczi vásárba.
– Az ország több városában vannak hasonló régiség vásárok, ám a Miskolczi vásárhoz hasonló, nagy esemény egyedülálló hazánkban – emelte ki Némedi Varga Zoltán, hozzátéve, hogy Nyugat-Európában jellemzőek az ilyen volumenű forgatagok.
A vásár területe megnő, egészen a Villanyrendőrig standok lepik majd el a hónap első vasárnapján a belvárost. A Magyarok Szövetségének képviseletében, a Magyar Portékák Vásáráról Bényei Zsolt elmondta, céljuk a hagyományőrzés. Az, hogy a magyar kézműves termékek és az őstermelők nagyobb hangsúlyt kapjanak, s ezáltal felvirágozzon a magyar mezőgazdaság.

A szezonális termékek mellett a kézműves alkotásoké lenne a főszerep, mint ahogyan a Bartók+… Miskolci Nemzetközi Operafesztiváli vásár során. Marosi Katalin a portékák vásárával kapcsolatban kiemelte, az operafesztiválon évről évre megjelennek a magyar kézművesek, ám vannak olyan kisebb alkotók, akik csupán egy napra érkeznének, de erre az operafesztiválon nincs lehetőség. A régiségvásáron azonban igen.
– Legfőbb célunk, hogy a kisebb kapacitású árusok is eljöhessenek, és megmutathassák portékáikat, emellett az őstermelőknek is szeretnénk lehetőséget nyújtani – hangsúlyozta Marosi Katalin.
A nagyszabású vásári hangulat mellett természetesen a kulturális és gasztronómiai értékekre is szeretnék felhívni a szervezők a figyelmet. Ennek érdekében a régi mellett az új is megjelenik, méghozzá a Miskolci Galériában, KrePP néven.

– A galériát is szeretnénk népszerűbbé tenni, emellett egy központot kívánunk létrehozni a kortárs iparművészek számára. A miskolci művészpiac a miskolci és a város környékén élő művészeknek biztosít bemutatkozási lehetőséget, illetve lehetőséget ad arra, hogy alkotásaikat árusítsák, s találkozhatnak közönségükkel – mondta a KrePP kapcsán Madarász Györgyi, a Miskolci Galéria munkatársa.
A komplex, egész napossá váló program gasztro vonalát pedig a méltán híres Lacikonyha és Lacipecsenye köré építi a Miskolci Kulturális Szövetség. A Szent István téren felállított színpadon első alkalommal a Perecesi Bányász Fúvós Zenekar és az Agyagbanda zenél, ezzel is kellemesebbé téve a Lacipecsenye, sült kolbász, házi szilváslepény fogyasztását, és az egyéb kulináris élvezeteket.
A szervezők folyamatos bővülést remélnek, ennek érdekében a minden hónap első vasárnapján megrendezett Miskolczi vásáron minden alkalommal, újdonságokkal várják a belvárosba érezőket.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.