Az ingyenesen látogatható programok minden korosztály igényeit kielégítik majd, a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki talál magának megfelelő programot az Avasi húsvéti családi nap során. Az egész délutános családi napot az Avasi Színházterem előterében rendezik meg a hónap utolsó napján, március 31-én. Rengeteg program várja az érdeklődőket, hiszen lesz itt húsvéti kézműves játszóház, ahol húsvéti képeslapokat készíthetnek majd az érdeklődők.
A helyben ülés helyett inkább mozgásra vágyóknak kínálják a tojásvadászatot, melynek során térkép alapján kell megkeresni a színes tojásokat az Avas különböző részein. Aki a legtöbbet gyűjti össze a tojásokból, ajándékot kap. A térképeket felvételére és a regisztrációra délután 2 és 3 között lesz lehetőség, a tojásokat pedig 5 óráig lehet majd. Az eredményt 6 órakor hirdetik ki a színházterem előterében.
Az állatkedvelők nyuszit is simogathatnak majd, de érdekesnek ígérkezik az Avasi Gimnázium néptáncosainak bemutatója is. A „csacsikordélyra” felülhetnek majd a gyerekek, és utazhatnak majd rajta a gimnázium előtti téren. A Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ tanulóinak dekorációs bemutatót tartanak majd, és húsvéti recepteket is ajánlanak azoknak, akik szeretnek sütni-főzni. A húsvéti kézműves vásáron pedig a Diósgyőri Alkotóház munkáiból vásárolhatnak majd az érdeklődők. Végül a Brácsa együttes koncertje zárja a családi napot.
K. I