Egy borsodgeszti férfi lemezcsörgés zajára figyelt fel. Majd azt látta, hogy idegenek tartózkodnak egyik ismerőse családi házának udvarán, majd sietősen távoznak onnan. Az éber szomszéd nem késlekedett, azonnal értesítette a rendőrséget és a helyi polgármestert.
A település vezetője és helyettese autójukkal jó helyismeretüknek köszönhetően olyan helyre mentek, ahonnan pontosan megfigyelhették, ahogy az elkövetők épp Wolksvagen típusú autójukba pakolják az eltulajdonított tárgyakat. A tolvajok azonban észrevették, hogy figyelik őket, így menekülni kezdtek. A polgármester a falugondnok segítségével három elkövetőt fel tudott tartóztatni a rendőrök kiérkezéséig, az egyik tolvaj azonban egérutat nyert.
A bűncselekmény helyszínén a rendőrök átvizsgálták a hátrahagyott járművet, melynek során találtak és lefoglaltak több kiló réz leadásáról tanúskodó vételi jegyet néhány nappal korábbi dátummal. A nyomozók arra következtettek ennek alapján, hogy ugyanazon személyek gyanúsíthatóak egy korábban elkövetett bűncselekménnyel is.
A helyszíni szemle, illetve az adatgyűjtések során bebizonyosodott, hogy a bűncselekményt L.T. 52 éves, L.I.G. 42 éves, Sz.A. 22 éves sályi férfiak és az akkor még egy ismeretlen társuk követték el. A módszerük az volt, hogy a telek jobb oldalán a fonott drótkerítést megbontották, illetve a telken lévő melléképület ajtóit befeszítették, vagy leemelték a zsanérról. A gépjárműben feltalálásra került továbbá a jelen bűncselekményből származó fatüzelésű kályha és hat biciklikerék is. Ennek alapján a lopással okozott kár a helyszínen megtérült. A későbbi nyomozati munka eredményeként fény derült az ismeretlen bűntárs kilétére is, L.A. 24 éves sályi lakosú férfi személyében, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság előterjesztéssel élt L.I.G. és L.T. gyanúsítottak előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére. A megtartott előzetes tárgyalás során L.I.G. esetében szabadlábra helyezésről határoztak, míg L.T. előzetes letartóztatásának határidejét meghosszabbították, mivel az eljárás során ellene újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt is eljárás indult.
Amennyiben a Bíróság előtt bizonyítást nyer a gyanúsítottak bűnössége, úgy borsodgeszti tettükért akár 3 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak.
minap.hu