– A mostani kormány bizonyítani próbálja, hogy aki rokkantnyugdíj-ellátásban részesül, az csaló, hiszen az ítélet már azelőtt megszületik, hogy felülvizsgálták volna az esetet – kezdte a sajtótájékoztatón Gúr Nándor. A folytatásban elmondta, mintegy 196 ezer ember ügye került felülvizsgálat alá, és közel 150 ezer ember esetében döntöttek úgy, hogy a járandóságot meg kell szüntetni, és vissza kell vezetni őket a munka világába.
2005 óta az az eljárás, hogy március 23-áig felül kell vizsgálni az eseteket, majd 60 nap áll rendelkezésre a járandóság megítélésére. Azonban – ahogy Varga László is utalt rá – már a határidő lejárta előtt látszott, hogy komoly leterheltséget fog okozni a rendszerben az, hogy nem megfelelő a tájékoztatás.
– A ma reggeli adatok szerint 47 ezer 500-an még nem jelentkeztek be. Sajtótájékoztatónkkal szeretnénk felhívni az érintettek figyelmét arra, hogy a meghosszabbított határidőig, március 31-éig jelentkezzenek – mondta.
A sajtótájékoztatón a két politikussal együtt megjelent Németh Attila rokkantnyugdíjas is, aki elmondta, telefonon érdeklődött, de elutasító választ kapott, mondván, neki nem jár semmi. Gúr Nándor és Varga László a sajtótájékoztató után személyesen kereste fel Szabó Andrást, a nyugdíjbiztosítási igazgatóság igazgatóját.
K. I.