A fokozott ellenőrzés egyik látványeleme volt – ahogy azt már a helyiek megtapasztalhatták –, hogy az egyenruhások a város legforgalmasabb útján, a Szent István út két oldalán, álltak fel az úttest mellett. A rendőrségi sorfal szinte az út teljes hosszát lefedte, így közvetlenül ellenőrizhetőek voltak a forgalomban résztvevők, illetve felhívták a figyelmet a szabályok betartására.
Az út szélén felsorakozó rendőröknek már önmagában a visszatartó hatása van, így az ellenőrzés során szabálysértés elkövetőjével szembeni intézkedésre csak elvétve került sor, a többség a szabályokat maradéktalanul betartva közlekedett. Az akció a gyalogosok szabályos közlekedésére (járdán közlekedés, áthaladás az úttesten a kijelölt helyen), a járművezetők a gyalogosok részére biztosított áthaladási elsőbbségre vonatkozó szabályok betartására, a gyalog-átkelőhelyek fokozott óvatossággal történő megközelítésének ellenőrzésére irányult. Amennyiben a gyalogos hibázott, úgy a rendőrök síppal figyelmeztették a „megtévedt” közlekedőt, míg a járművezetők a gyalogátkelőhelyet követően kerültek szükség esetén leállításra.
minap.hu