A 23 esztendős Ilkó Ágota közel hároméves profi pályafutása eddigi nyolc mérkőzésén hét győzelmet aratott – ebből hármat KO-val –, és mindössze egyszer szenvedett vereséget Dél-Afrikában Noni Tengétől világbajnoki címmeccsen még 2010 szeptemberében. A találkozót – melyet a Boxing Fight Night keretén belül szerveznek – óriási érdeklődés előzi meg a skandináv országban, a magyar lány 31 éves ellenfelének népszerűsége például az olimpiai és világbajnok Kovács „Koko” Istvánéhoz hasonlítható.
– Három hete találkoztam Eva Walströmmel Finnországban, amikor sajtótájékoztatóra invitáltak. Technikás, ügyes lány ellenfelem, de én is felkészültem az összecsapásra. A pillanatnyi forma, helyzet dönt majd, bármi megtörténhet – mondta el portálunknak az 59 kilogrammos Ilkó Ágota.

A sportág kinti népszerűségére jellemző, hogy több felvezető cikk jelent meg a különböző internetes hírportálokon, Ágota fényképeit az ismert közösségi oldalról átmentették a cikkekbe, és az említett sajtótájékoztatóról is legalább öt írás jelent meg a helyi sajtóban. Riválisa pedig országos népszerűségnek örvend: a finn „Nagy fogyás” című műsorban Walström volt az egyik tréner.
– Itthon nehezebb ellenfelet találni, míg Finnországban népszerűbb, támogatottabb a boksz, több száz néző előtt rendezik a gálákat, szóval foglalkoznak vele – mondta a miskolci sportoló, akit a Vodafone támogat – „civilben” ennél a cégnél is dolgozik.
A találkozó magyar idő szerint szombat délután 5 órakor (Finnországban: 18.00) kezdődik az espooi Barona Arénában, ahol aznap több mérkőzést rendeznek Ágotáék címmeccse mellett.
Soós P.
Fotó: Juhász Á.