Kriza Ákos polgármester egy a Kemény Dénes Sportuszodába szóló éves bérletet, valamint egy húszezer forint értékű sportszerutalványt adott át a tehetséges miskolci sportolónak, akivel néhány szót is váltott a fiú tantermében tanulásról, sportról, a kettő összeegyeztetéséről. Kékesi Márton elmondta, következő célja kijutni a 2014-es szocsi téli olimpiára.

Péter Barnabás igazgató elmondta, a síelő gyermekkorában öt évet élt külföldön, ezért angol nyelvből osztálytársai előtt jár, ám az említett ok miatt magyarból és történelemből van kisebb lemaradása.

Kiderült, az osztályban több élsportoló is tanul: világbajnoki résztvevő műkorcsolyázó, DVTK-s labdarúgó és kajak-kenus – utóbbinak a szintén a Diósgyőri Gimnáziumba járó világbajnok kenus, Viola Viktor a példaképe.
S. P.
fotó: Juhász Á.