A kiélezett csata előre borítékolható, a találkozón ugyanis sok minden múlik. Jelenleg mindkét csapatnak 21-21 pontja van. Igaz ugyan, hogy a nyírségiek kevesebb mérkőzést játszottak (12 mérkőzésen gyűjtötték ezt a mennyiséget), így ők helyzeti előnyből vághatnak neki az összecsapásnak. A közlekedésiek 14 találkozót tudhatnak maguk mögött. Aligha növeli a miskolci esélyeket az a tény, hogy a Nyírbátor legénysége ősszel, hazai környezetben 13-5 arányú győzelmet aratott a miskolciak fölött.
A meccs nem lefutott, hiszen a miskolciakat fűti a visszavágás, meg a táblázaton való előrehaladás vágya, és amennyiben az elképzeléseiket siker koronázza, akkor bizony hatalmas lépést tennének a dobogós helyezés megszerzése felé.
A Nyírbátor 10 győzelem mellett mindössze egy-egy döntetlen és vereség szerepel a mérleg serpenyőjében. Kétségtelen, a Volán I valamennyi játékosának tudása legjavát kell nyújtania, hogy reális eséllyel vegyék fel a harcot vetélytársukkal szemben. Az biztosra vehető, hogy az alapcsapat tagjai közül Doros Szilárd, Kővári Balázs és Nemes Vince ott lesz az asztalok mellett. A hát-, és vállfájdalmakkal bajlódó Lehoczki Gábor azonban ezúttal csak párosban áll asztalhoz. A negyedik ember Licsák Levente lesz tehát, aki nem is olyan régen nagyot alakított a Cegléd elleni összecsapáson.
A találkozó 11 órakor kezdődik, és ugyanebben az időpontban indul útjára a labda a másik élvonalbeli összecsapáson, a Borsod Volán II – Apagy SE I mérkőzésen is. Az gyakorlatilag már eldőlt, hogy a közlekedésiek második csapata aligha tudja elkerülni a kiesést (mindössze 2 pontja van a gárdának), az Apagy viszont a minél jobb pozíció megszerzéséért harcol.
A hazaiak kvartettjét a Bodnár József, Laczkó Sándor, Macsuga József, Nagy László alakulat alkothatja.
D. L.