Ugrás a tartalomra

„Szagos” történet a diósgyőri toronyházban

Létrehozva
Az egyik miskolci lépcsőházban a szennyvíz csatornából áradó bűz keseríti meg a lakók életét, melyre állításuk szerint lenne megoldás, mégsem történik semmi.
Kívülről úgy tűnik minden rendben a diósgyőri 15 emeletes toronyházzal. Belsejéről azonban ez egyáltalán nem mondható el: a lassan fél évszázados szennyvízcsatorna több helyen ereszt. A nedvességfoltokon túlmenően a csatornaszag is keseríti a lakók életét.  Elmondásuk szerint határozat is van, pénz is van, a felújítás azonban csúszik.

Van, akinek a konyha mögött található a lakásában a szerviz csatorna, amelyben a szennyvíz vezeték is fut, másnak a szoba sarka mögött. Több helyen látható beázásra utaló kisebb-nagyobb foltokat is a szomszédos falakon.

– Itt nem lehet lakni – jelentette ki Turák Zsuzsanna, aki tizenhét éve él a toronyházban. Elmondása szerint tíz éve jelentkeztek a problémák a csatornával, amelyek öt éve nevezhetők intenzívnek és becslése szerint három éve elviselhetetlen. Novemberben ideiglenesen elköltözött. A bútorokon fólia, takaró, hogy védje a portól. A konyhában, a falba épített szerviz csatornát is lefóliázta, ahol a vezeték fut.

csatornaszag120329_csl4.jpg

– A szerelő azt mondta, hogy ki kell cserélni a csöveket. 46 éves eternit csőről van szó, az összetételeknél ereszt – magyarázza.

Nyáron, a melegben a helyzet még rosszabb. Több lakóval is találkoztunk, akik ugyancsak panaszkodtak.

Mint megtudtuk a lakásszövetkezet tavaly március 24-én tartott közgyűlésén határozat született arról, hogy nyílt tárgyaláson megfelelő referenciával rendelkező vállalkozót keressenek, aki elvégzi az ivóvíz és a szennyvízcsatorna felújítását. Állításuk szerint a forrás is rendelkezésre áll hozzá, mivel öt éve lakáskasszába tesznek bizonyos összeget, amely kedvezményes hitellel kiegészítve a rendelkezésre áll. A bekért árajánlatok 9,5 -12,5 millió forint közöttiek. Ezt meg is tudnák finanszírozni, azonban panaszuk szerint semmi sem történt. Ezért a lakásszövetkezet vezetőjét március 20-án kelt levélben (a 94 tulajdonosból 55 aláírásával) felszólították, hogy hajtsa végre az egy éve született döntést.
 
Turák Zsuzsanna arra panaszkodik, hogy csak az egyik strangot cseréltetné le a hatból, illetve másik oldalon pedig szélkakassal oldaná meg a problémát, amit elodázásnak tekintenek a teljes megoldás helyett a panaszos lakók (azzal kapcsolatban nem jutottunk információhoz, hogy esetleg egyes lakók öntevékenyen – esetleg szerelő segítségével – megszüntették volna a szivárgást a saját ingatlanjukon átmenő csatornaszakaszon, mert ez is egy lehetőség a probléma megoldására). 

csatornaszag120329_csl.jpg

Azt azonban tudni kell, hogy a toronyház nem minden lakóját érint a bűz, továbbá vannak, akik közömbösek a probléma iránt, s nem utolsó sorban a mai világ eseményeiről hallva sokan, főleg az idősebbek még a kedvezményes hiteltől is ódzkodnak. A késlekedésért a panaszosok a lakásszövetkezet vezetőjére neheztelnek.

Megkerestük a másik felet is, a lakásszövetkezet vezetőjét, de nem kívánt nyilatkozni. Amennyiben meggondolja magát lehetőséget adunk arra, hogy ismertesse álláspontját.
Nem hivatalosan úgy értesültünk, hogy a hálózatrekonstrukcióval kapcsolatos tervezés már megindult.

Cs. L.