Ugrás a tartalomra

Csatárláncban mentenék a szentléleki romokat

Létrehozva
A Bükkben található pálos kolostorrom megmentéséért indított  koncertsorozat keretében  szombaton délután a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Miskolci Nemzeti Színház zenekarának rézfúvós művészeiből alakult Theater Brass lépett fel a Fazekas Utcai Általános Iskolában.

A koncert apropóján beszélgettünk a középkori pálos kolostor megmentésére indított civil kezdeményezésről Karlowits-Juhász Orchideával, a Csatárlánc alapítójával, főszervezővel. Mint megtudtuk a szeptemberig tartó jótékonysági koncertsorozat keretében eddig havi két-két fellépést szerveztek, április – májusban viszont fokozzák a tempót és három-három koncertet tartanak. Eddig mintegy 300 ezer forintot sikerült összezenélni a pálos kolostorrom megmentésére.

Mielőtt azon elmélkednének, hogy mire is elég ez a pénz a mai árak mellett, de ne számolgassanak érdemben – ugyanis, mint Orchideától megtudtuk a koncertsorozat valójában figyelemfelhívó eszköz, a felújítást szeretnék ezen keresztül is népszerűsíteni. Már eddig is több ipari cég jelezte, hogy támogatni kívánja a romok megmentését. Volt amelyik követ, másik meg kötőanyagot ajánlott fel – eddig több száz ezer forint értékben, s természetesen ezek után is köszönettel fogadják a felajánlásokat, adományokat. Az elképzelések szerint májusban- júniusban kezdődhetnek a tényleges munkálatok Szentléleken. Természetesen az is „kalákában” az az önkéntesek részvételével. Kosdi Attila építész szakmai irányításával, s a kolostormentésben, feltárásban részt vesznek majd a Herman Ottó Múzeum régészei is.

–Az „A” tervünkben az omlásveszély megszüntetése szerepel, a gótikus boltív restaurálása, állagmegóvása, hogy látogatható legyen. A „B” terv célja a régészeti feltárás, ugyanis a kolostorrom a föld alatt folytatódik. Az ásatások után egy méter magas fallal jeleznénk az egykori alaprajzot. Ehhez is önkénteseket biztosítunk – magyarázta a konkrét elképzeléseket Karlowits-Juhász Orchidea.

Cs.L.