A versenyen 35, az ország különböző településeiről érkező amatőr gombász vett részt, és mintegy félszáz érdeklődő követte figyelemmel a megméretést. A nevezőknek 66 gombát kellett azonosítaniuk a kivetített fotók alapján; némelyikhez szöveges segítséget is kaptak. A 80 gombafaj leírását (az első fordulóban 66 fajtát mutattak be, a maradék 14 tartalék volt arra az esetre, ha az első körből nem kerül ki győztes) a szervezők, az Almádi Gombászok Asztaltársasága már korábban megküldte az indulóknak, hogy felkészülhessenek.
Az első helyen a soproni Hajnal András végzett, százszázalékos teljesítménnyel, a második Juricskay Miklósné balatonalmádi gombakedvelő lett, a harmadik helyet Kiss Sándor szombathelyi gombagyűjtő szerezte meg.
Szenthe László, az Almádi Gombászok Asztaltársaságának vezetője az MTI-nek elmondta: elégedettek az első alkalommal kiírt verseny iránti érdeklődéssel, és az eseményt kétévente szeretnék megrendezni.
MTI