Ugrás a tartalomra

Komlóstetői Fiatalok Klubja – nem csak komlóstetőieknek

Létrehozva
A klubbot Gazdusné Pankucsi Katalin önkormányzati képviselő nyitotta meg, s egyből birtokba vették a gyerekek a klubbot. A környékről olyan 150-200-an jelentek meg – ezzel is jelezve, hogy valós igény volt a létrehozására.

–Jön a tavasz, a szünet és nincs hová menniük a gyerekeknek. Ennek pótlására jött létre a klub, amely hétfőn-szerdán – pénteken délután 4 és 8 közt lesz nyitva, nyáron, szünidőben pedig minden nap délelőtt 10 és délután 8 közt látogathatják majd a fiatalok. Természetesen felügyelet is biztosítva lesz – tájékoztatott a képviselőnő, aki örömét fejezte ki, hogy újjáalakult a korábban Vasgyárban működött cserkészcsapat is, amely ugyancsak a komlóstetői általános iskolában kapott új otthont. A távlati tervek közt szerepel, hogy az iskola melletti ligetes területen cserkészparkot alakítsanak ki. A klubba nem csak a komlóstetőieket várják, hanem a környékbelieket is – lévén hasonló közösségi tér csak messze van.

Preview Image


Ettől merészebb tervek is születtek, mint megtudtuk a klub bázisán, a cserkészekkel, mint ifjúsági szervezettel közösen nyári tábort is szeretnének majd működtetni, ahová természetesen nem csak a komlóstetői fiatalokat várják, hanem az egész városból.

komlos120331_ja.jpg

A tervekről azonban térjünk vissza a jelenbe. A délelőtti megnyitó és program az általános iskolás korosztálynak szólt, amelyben a nyuszi simogatótól a fafaragáson és íjászaton át a társasjátékig sok mindenben kipróbálhatták ügyességüket, szerencséjüket, vagy csak szórakozhattak a gyerekek. A délután pedig a középiskolásoké volt. Az ő körükben már népszerűbb a konditeremben az erősítés, a csocsózás, de akinek kedve volt azért tojást is festhetett, lévén nincs korhoz kötve. Akinek pedig csak nézelődni volt kedve az megtekinthette a cserkeszek hímes tojás kiállítását.

A szülők legalább annyira örülnek a klubnak, mint a fiatalok, mert tudják, hogy jó helyen vannak és hasznos dolgokkal töltik a szabadidejüket.

Cs.L.
Fotó: Juhász Á.