Ugrás a tartalomra

Koncert és Auschwitz album

Létrehozva
A Miskolci Galériában adott nagysikerű koncertet pénteken a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola szimfonikus zenekara. A koncerten először diákok muzsikáltak diákoknak, majd tárlatvezetést tartottak a fiatal zenészek az Auschwitz album – Rólunk, nekünk, nélkülük című kiállításon a koncert közönségének.
A Bartók Béla Zenei Szakközépiskola növendékei a zene üzenetével fordulnak kortársaikhoz, mert vallják, hogy mindenkire a zene eszközeivel lehet a legjobban hatni.
 

–Ha meglátunk egy ilyen régi felvételt vagy filmet akkor van akit meg sem érint, vagy meg se döbbent maga a képi anyag de hogyha egy megfelelő zenét kapcsolnak hozzá akkor szinte teljesen más színt ad az egésznek- vélekedett Magyar Dóra, Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója.
 
Az iskola szimfonikus zenekarának növendékei Bartók zenéjét választották, nem is véletlenül. A mű megrázó ereje ugyanis döbbenetes összhangban van a Miskolci Galériában látható az utókor számára drámai üzenetű kiállítással.
 
Flach Antal, zenekarvezető, Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Szimfonikus Zenekara a következőképpen látta a zene és a kiállítás kapcsolatát: Ez az alkalom ez most rendhagyó a maga nemében ugyanis a  Liszt Haláltánc című művön keresztül és az ihlető képi világon keresztül szeretnénk a fiatalokhoz közelebb hozni Liszt muzsikáját, és a Miskolci Galériának a szervező gárdája döntött úgy, hogy ez a mű hozzá illeszti az Auschwitz Album kiállításhoz, úgy hogy így találkozik a képi világ a zenével.
 
A szervezők elmondták: szándékuk szerint folytatnák a sorozatot, hogy a zene nyelvén szóljanak és hassanak azokra, akik ellátogatnak koncertjeikre. Az első találkozás teljes sikerrel zárult, ami azt jelentette, hogy a publikum vastapssal honoráltra a fiatal művészek produkcióját.

B.G.