Ugrás a tartalomra

Küzdelem az előítéletek ellen

Létrehozva
A Régen volt? Hogy is volt? című országos középiskolai verseny regionális fordulóját tartották pénteken a Miskolci Egyetemen, melyen hat csapat mérte össze tudását, a két legjobb az országos döntőbe jutott. A verseny célja felhívni a figyelmet a toleranciára és egymás értékeinek elfogadására.
A Raoul Wallenberg Egyesület, a Holokauszt Emlékközpont, valamint a Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium együttműködéséhez idén szervezőként többek között a Miskolci Egyetem is csatlakozott. Mint Illésné Kovács Mária, a Bölcsészettudományi Kar dékánja elmondta, nagy öröm számukra, hogy a verseny szervezésében és lebonyolításában részt vehettek.

– Bízunk benne, hogy a városismereti séta során szerzett élmények mellett a Miskolci Egyetem és a bölcsészképzés életébe is bepillantást nyertek a diákok, és rengeteg új tapasztalattal térnek majd haza a versenyről – mondta.

A versenyt második alkalommal rendezték meg, azonban míg tavaly csupán Budapesten, addig idén már több vidéki nagyvárosban, Székesfehérváron, Győrben, Szegeden és Miskolcon is rendeztek regionális fordulót. Az országgyűlés tavaly döntött egyébként arról, hogy 2012-t Raoul Wallenberg-évvé nyilvánítja, megemlékezve a 100 évvel ezelőtt született svéd diplomatáról, aki a 2. világháború alatt zsidók ezreit mentette meg Magyarországon a deportálástól.

– Úgy gondolom, hogy a külügyminisztérium által koordinált emlékév számos rendezvénye közül ez az egyik legfontosabb program, hiszen igyekszik a társadalom és a fiatalok felé közvetíteni a tolerancia és egymás értékeinek elfogadásának fontosságát – mondta Kereszty Gabriella külügyminiszteri főtanácsadó.

Pintér Zoltán, a polgármesteri hivatal kabinetvezetője szintén azt hangsúlyozta, hogy a versenynek nemcsak az ismeretszerzésben van szerepe, hanem a jellemformálásban is. Emberségről, segítségnyújtásból a hétköznapokban is lehet, és kell is példát mutatni.
– A versenyre felkészülő fiatalok olyan értékekkel bírnak, amit felnőtt korukban is sokszor hasznosíthatnak majd – mondta a kabinetvezető.

Török Katalin, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökségi tagja örömét fejezte ki, hogy országosan meg tudták rendezni a vetélkedőt. Mint elmondta, talán sikerült a résztvevő mintegy 150 diákkal megtanítani arra, hogy nem szabad eredendően bűnösnek tekinteni valakit.

Az egyik, Szolnokról érkezett csapat tagjai ezt megerősítették, hiszen mint mondták, rengeteg új dolgot tanultak – és nem csupán elméleti téren, hanem a toleranciáról és megértésről is. Egyikük véleménye ugyanakkor az volt, hogy az előítéletességet talán soha nem lehet megszüntetni – de mindenkinek meg kell küzdenie magában vele.

Szöveg és kép: Kujan I.