Õsszel a nyírbátoriak fölényes biztonsággal verték meg a miskolci közlekedési alakulatot (13-5), viszont az előző esztendőben a Volán nyert itthon és idegenben is. Ezek után bátorságra vallott, aki jóslásra vállalkozott, ugyanis az ilyen kiélezett csatát mindig a pillanatnyi forma, a jobb koncentráló készség dönti el.
Hej, azok a párosok! Joggal kesereghetnek utólag a miskolciak, ugyanis csaknem négy órás mérkőzés után derült ki, hogy igen jelentős árat kellett fizetniük a két elveszített párosért. Történt, hogy a Doros Szilárd, Kővári Balázs egység 1-3-as vereséget szenvedett a Tóth Zsolt, Majoros Bence duótól, míg a Lehoczki Gábor, Licsák Levente kettős 2-3 arányban maradt alul a Kiss, Ciupe pár ellen. Ezt bizony másképpen tervezték a hazaiak!
–Nem is emlékszem, játszottunk-e már ilyen rosszul – morfondírozott Kővári Balázs a találkozó után. – Egyszerűen semmi sem sikerült, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a szerencse is elpártolt mellőlünk.
Nos, szerencsére a közlekedésiek nem estek kétségbe a baljós rajt után, és az első egyéni körben máris egalizálták az állást. Doros, Kővári és Nemes egyaránt legyőzte ellenfelét, csak Licsák kapott ki, így 3-3-ra módosult az állás. A második körben aztán két-két parti került a vetélytársak birtokába: Doros megverte Ciupét, Kővári pedig Majoros ellen bizonyult jobbnak, Nemes azonban Tóth, Licsák pedig Kiss ellen kényszerült vesztesen elhagyni az asztalt. A felek nem tágítottak egymás mellől (5-5), ezért aztán a harmadik kör sok érdekességet ígért. Nos, fel is csillant a remény! Doros ugyan 5-1-es, illetve 9-6-os vezetésről elbukta az első játszmát Majoros ellen, de aztán nem kegyelmezett, 4, 3, 5 pontot engedélyezett ifjú vetélytársának.
Kővári eléggé sokat bosszankodott, ugyanis az első és második játszmát pontosan ugyanúgy veszítette el: mindkét esetben, kezében volt a parti, hiszen 10-8-as előnyt szerzett, ez mégis kevésnek bizonyult. Utána viszont már beindult, jöttek a pörgetések és megfordította a mérkőzést. Amikor pedig Nemes is legyőzte Kiss Zsoltot, a Volán 8-5-ös előnyre tett szert!
Licsák ugyan veszített a Ciupe elleni összecsapáson, miként Doros is alulmaradt Tóth Zsolt ellen, de még mindig 9-7-re a Volán vezetett. Kővári oktatta Kiss Zsoltot (9-7), Ciupe azonban nem adott esélyt Nemesnek (9-8). Az utolsó mérkőzést Licsák játszotta a fiatal Majoros ellen. A miskolci fiú hozta az első és a második játszmát is, a harmadikban pedig 9-9-es állás alakult ki. Ezt elveszítette, majd nagy fordulat következett be, végül a hazai asztaliteniszező hagyhatta el szomorkásan a karámot. Döntetlen a vége, ami egyáltalán nem megvetendő eredmény, főleg a két bukott páros után, de karnyújtásnyira volt az alakulat a nagy bravúrtól, ezért azt mondhatjuk: kár az elszalasztott lehetőségért.
A Volán II lemásolta őszi produkcióját: akkor és most is 15-3-ra kapott ki az Apagy legénységétől, és akkor is, meg most is egyedül Laczkó Sándor tudott partikat nyerni, hármat-hármat.
Eredmények:
Borsod Volán I – Nyírbátori ASE I 9-9. Miskolc, NB I férfi, keleti csoport. Győztek: Kővári (4), Doros Sz. (3), Nemes (2).
Borsod Volán II – Apagy SE I 3-15. Miskolc, NB I férfi, Keleti csoport. Győztek: Laczkó (3).
D.L.