Ugrás a tartalomra

Barbikáért szóltak a dalok

Létrehozva
A 2011-es év az Európai Unióban az önkéntesség éve volt. Számos akcióban vettek részt a Mentor tanulói. Amint értesültek tanulótársuk kislányának a betegségéről rögtön megfogalmazódott bennük, hogy valahogy segíteni kellene – indokolta korábban Hatvani Zoltán, az iskola fenntartójának a képviselője, hogy miért is szerveztek kampányt Matisz Barbika megsegítésére. A március 31-én a Művészetek Házában tartott koncerten többek között fellépett a Holdviola együttes és a Motivia zenekar, akik magyar és erdélyi népdalok modern feldolgozását adták elő, az Esztenás együttes pedig főleg csángó népzenét játszott. A Szinvavölgyi Néptáncműhely magyar, felvidéki és erdélyi néptáncokat mutatott be a színpadon.
A 2011-es év az Európai Unióban az önkéntesség éve volt. Számos akcióban vettek részt a Mentor tanulói. Amint értesültek tanulótársuk kislányának a betegségéről rögtön megfogalmazódott bennük, hogy valahogy segíteni kellene – indokolta korábban Hatvani Zoltán, az iskola fenntartójának a képviselője, hogy miért is szerveztek kampányt Matisz Barbika megsegítésére.

barbika_120331_ja_2.jpg

A március 31-én a Művészetek Házában tartott koncerten többek között fellépett a Holdviola együttes és a Motivia zenekar, akik magyar és erdélyi népdalok modern feldolgozását adták elő, az Esztenás együttes pedig főleg csángó népzenét játszott. A Szinvavölgyi Néptáncműhely magyar, felvidéki és erdélyi néptáncokat mutatott be a színpadon.

Preview Image


Várakozáson felül jól sikerült az est, mondta el megkeresésünkre Liszek Zsuzsanna, az iskola rendezvényszervezője. Minden rendben és pontosan zajlott, sokan elmentek az estre, de a Művészetek Házában kihelyezett adománygyűjtő dobozokban is több adományt helyeztek el, mint amire számítottak. Pontos összeget nem tudott mondani, de kijelentette: több százezer forintot sikerült összegyűjteni, melyet Barbika külföldi gyógykezelésére ajánlották fel.

minap.hu
Fotó: Juhász Á.