Ugrás a tartalomra

„A színházban vagyok otthon”

Létrehozva
A színházról szólt minden a színházi világnapon, amikor több programmal hívták fel Miskolcon is a figyelmet a színművészet jelentőségére. A miskolci nemzetiben A dzsungel könyvét is láthatta a közönség, ami egykor Mikita Dorka Júliát is a színházi miliőbe vonzotta.
A tizenkét éves Mikita Dorka Júlia számára a színház a második otthon. Kisgyermekként is sokat járt színházba, A dzsungel könyve pedig teljesen magával ragadta. Elhatározta, ő a darabban táncolni fog egyszer, a sors pedig valóra is váltotta álmát.

mikita-dorka-120328ml_01.jpg

– Nagyon sokszor láttam A dzsungel könyvét. A tánc, a zene nagyon fontos számomra. Amikor gyerekszereplőket kerestek a színházba, szerencsét próbáltam – és négy éve játszom itt a miskolci nemzetiben – mondja a fiatal színész, aki énekkarban is énekel és zongorázik amellett, hogy természetesen iskolába is jár. Mint hangsúlyozza, a sok szerep, amit meg kell tanulnia az előadásokra, sokat segít az iskolai tanulmányai során, könnyebben megjegyzi a tananyagot is.

A legtöbb színész sokáig álmodik a leghíresebb darabok szerepeiről, Mikita Dorkának ez is hamar kijutott, hiszen A nyomorultakban, ráadásul Sasvári Sándorral állhatott színpadra mint a kis Cosette.
– Nagyon szomorú, megindító és szép történet. Elsősorban azt szeretném megmutatni a közönségnek, amit én éreztem a kis Cosette-tel kapcsolatban, mikor olvastam a művet – vallja Mikita Dorka, aki sosem szeretne eltávolodni a színháztól, a zenétől, a tánctól, a művészet világától.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.