Ugrás a tartalomra

Vásári forgataggá változott a belváros

Létrehozva
A kibővült eseményt a Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft. rendezi, továbbra is minden hónap első vasárnapján. A vásár területe megnőtt, egészen a Villanyrendőrig standok lepték el a belvárost. A régiségvásár mellett megjelent a Magyarok Szövetségének szervezésében, a Magyar Portékák Vásárára, ezen a magyar kézműves termékek és az őstermelők kaptak nagyobb hangsúlyt. A szezonális termékek mellett a kézműves alkotásoké a főszerep, ahogy a Bartók+… Miskolci Nemzetközi Operafesztiváli vásár során.

Preview Image


A nagyszabású vásári hangulat mellett természetesen a kulturális és gasztronómiai értékekre is szeretnék felhívni a szervezők a figyelmet. Ennek érdekében a régi mellett az új is megjelenik, méghozzá a Miskolci Galériában, KrePP néven. A galériában egy központot hoznak létre a kortárs iparművészek számára. A miskolci művészpiac a miskolci és a város környékén élő művészeknek biztosít bemutatkozási lehetőséget, illetve lehetőséget ad arra, hogy alkotásaikat árusítsák, s találkozhatnak közönségükkel.

krepp_120401_ja_1.jpg

A komplex, egész napossá változott program gasztró vonalát a méltán híres Lacikonyha és Lacipecsenye köré építi a Miskolci Kulturális Szövetség. A Szent István téren felállított színpadon első alkalommal a Perecesi Bányász Fúvós Zenekar és az Agyagbanda zenélt, ezzel is kellemesebbé téve a Lacipecsenye, sült kolbász, házi szilváslepény fogyasztását, és az egyéb kulináris élvezeteket.

regisegvasar_120401_ja_24.jpg

A szervezők folyamatos bővülést remélnek, ennek érdekében a minden hónap első vasárnapján megrendezett Miskolczi vásáron minden alkalommal, újdonságokkal várják a belvárosba érezőket.

minap.hu
Fotó: Juhász Á.