A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei egyik ellenőrzésük során intézkedés alá vontak egy, az egyenruhások láttán gyanúsan viselkedő férfit. A nála lévő műszaki eszközökről úgy nyilatkozott, hogy azok a sajátjai. A rendőrök ekkor arra kérték, hogy a laptopot kapcsolja be, ez azonban nem sikerült neki, mivel a jelszót nem tudta megadni. Időközben a rendőrségi rendszerben leellenőrzött férfiról kiderült, korábban lopás és más bűncselekmények miatt már többször volt büntetve. A rendőrségre előállított férfi beismerő vallomást tett a bűncselekmény elkövetéséről.
Ezzel egy időben egy miskolci férfi tett bejelentést arról, hogy betörtek a házába, ahonnan elvittek többek között laptopot, kamerát, ékszereket, ruhaneműket, illetve egy számára értékes karórát, amit még az édesapjától örökölt. Az adatok felvétele során a rendőrökben azonnal összeállt a kép, ráadásul a sértett azonnal be tudta gépelni a hordozható számítógép jelszavát. És ami ennél fontosabb megkerült a család számára különleges értékkel bíró karóra is.
A 45 éves miskolci elkövetővel szemben a Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt folytatott eljárást, amit bíróság elé állítással fejezett be. A taláros testület egy év és hat hónap letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a tolvajt.
minap.hu