Ugrás a tartalomra

A stáb új, a célok változatlanok

Létrehozva
Benczés Miklós hétfői leváltása után kedden bemutatták Szentes Lázár segítőit. A szakmai igazgató addig ül a csapat kispadján, amíg meg nem találják a megfelelő külföldi vezetőedzőt. A részleteket Dudás Hunor és Szentes Lázár ismertette.
Borbély Péter utánpótlás szakmai igazgató lesz Szentes Lázár segítője a kispadon – a kapusedző Veréb György és Javier Reyes erőnléti tréner mellett –, míg a szakmai stábhoz tartozik ezentúl az utánpótláscsapatoknál edzőként dolgozó Bocsi Zoltán, Kriston István és Szentiványi József is. A klub hivatalos honlapján már tegnap megjelent, hogy ezentúl Hollósy Andrást, a DVTK pr-menedzserét kereshetik interjúkészítési lehetőséggel a média képviselői, aki segít megfelelő helyszínt és időpontot találni a szakmai igazgatóval. Szentes Lázár a tájékoztató elején megerősítette ezt a szabályt.
– A fokozott médiaérdeklődés nem tesz jót a csapatnak, ez a módszer pedig már korábbi munkahelyemen, Újpesten is működött. A csapat kedd délután és szerdán is Tiszaújvárosban edz zárt kapuk mögött.

dvtk-sajtotaj-120403ml_17.jpg

Szentes elmondta, a céljaik összhangban vannak lehetőségeikkel, és ha ez az Európa-liga, akkor azt kell elérni. A segítők kiválasztásáról elmondták, nem akarták felesleges költségekbe verni a klubot, ezért is választottak házon belülről.
– Mondhatjuk, hogy a Siófok elleni mérkőzés volt az utolsó csepp a pohárban. Vannak, akik nem úgy teljesítettek, ahogy azt elvártuk, ezt a helyzetet kell megoldanom, működő rendszert kell találnom. Benczés Miklós mindig szabadon dönthetett a csapatról, ehhez nekem is meglesz a jogom, majd az utódomnak is – emelte ki a szakember.

A szakmai igazgató hangsúlyozta, már szombaton sokkal fegyelmezettebb, határozottabb, bátrabb, agresszíven letámadó, keménységet nem nélkülöző, megalkuvást nem tűrő csapatot akar látni a Paks ellen.

dvtk-sajtotaj-120403ml_02.jpg

Dudás Hunor ügyvezető kiemelte, a célok nem változtak, de ehhez egy egészséges belső motiváció szükséges a klub minden tagja részéről.
– Amióta itt vagyok, rengeteget fejlődött a csapat, de ez most megtört, ahogy a játékosok és a vezetőedző közti harmónia is, így szükség volt a váltásra.

Az új edző érkezéséig – akivel hosszú távon számol a vezetés – türelmet kértek, addig pedig Szentes Lázárt találták a megfelelő személynek, mivel ismeri a diósgyőri körülményeket, az együttest.

Soós P.
fotó: Mocsári L.