Ugrás a tartalomra

Taktaközi szocpolcsalás: Ítéletet hirdettek első fokon

Létrehozva
Ítéletet hirdettek kedden első fokon a taktaközi szocpolcsalás néven elhíresült ügyben a Miskolci Törvényszéken. Az ügyész mind a 202 vádlott ügyében fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős.
Az ítéletet kedden délelőtt hirdette ki Horváth Mária bíró, az ítélet felolvasása több órán keresztül tartott.

Szabó József a Miskolci Törvényszék szóvivője elmondta, az elsőrendű vádlott 10 év letöltendő szabadságvesztést, 10 év közügyektől való eltiltást és kétmillió forintos pénzbírságot, a másodrendű 2 év szabadságvesztést,2 év közügyektől való eltiltást, 3 év foglalkozástól való eltiltást és 500 ezer forint pénzbírságot, a harmadrendű pedig 9 év szabadságvesztést, ugyanannyi közügyektől való eltiltást valamint 3 millió forint pénzbüntetést kapott.

taktakoz_itelet_120403_01.jpg

– Első fokon letöltendő büntetést kaptak mindazok, akik hivatásukkal visszaélve vettek részt a csalássorozatban valamint felfüggesztett börtönbüntetést azok, akik ügyfélként voltak érintve, de tudtak róla, illetve felmentették azokat, akik nem is tudtak róla, hogy miben vesznek részt – mondta Szabó József.Megtudtuk azt is, az első fokon meghozott ítélet a 202 vádlott egyikénél sem jogerős, mert az ügyész minden vádlott tekintetében fellebbezést nyújtott be, az ügy tehát másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán folytatódhat.

Mint arról korábban beszámoltunk, az ügy még 2007-ben robbant ki, amikor kiderült, hogy 2005 és 2007 között olyan családokat kerestek meg a vádlottak, akik jogosultak voltak a szociálpolitikai támogatás felvételére, majd elintézték, hogy a bank elfogadja kérelmüket, ezután pedig több olyan társasházat építtettek fel, amelyek lakhatatlanok voltak. Az építési hatóság azonban megadta az engedélyt ezekre az épületekre. Az ügynek összesen 202 vádlottja volt, köztük önkormányzati alkalmazott, ügyvédek, hivatalnokok és építési vállalkozások. A jogtalanul felvett állami támogatások összege majd’ ötszáz millió forint.

Tajthy Á.