Mintegy 300-an vettek részt a nyugat-nógrádi város önkormányzata és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) által szervezett megmozduláson. A tiltakozó akción aláírásokat is gyűjtöttek a járatcsökkentések felülvizsgálatáért.
Kotter József, a VSZ alelnöke kifogásolta, hogy a környéken élőket, a polgármestereket, a Vasutas Települések Szövetségét, a vasútnál dolgozókat, a szakszervezeteket sem kérdezték meg, hogy szükség van-e a vasútra, március 9-én a médiákból tudta meg az ország, hogy 49 vonalon több mint 400 vonatjárat szűnik meg.
A Vasutasok Szakszervezete felhívására közel száz levélben írták meg a 49 vonal mentén élők, hogy milyen hátrányokat szenvednek el a döntés miatt, ezekből többet is felolvastak a tüntetésen. A résztvevők "Járatritkítás: póruljárat", "Valóság és ígéret", "Szárnyvonal 2012", "Magyarország nem csak a budapestiekből áll" feliratú táblákat tartottak. A "Kormányprogram: vidékiek vasútja 2012" feliratú transzparens lovas kocsikat ábrázolt.
MTI

Medvácz Lajos (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat polgármestere hangsúlyozta, mindig minden járatcsökkentő elképzeléssel kapcsolatban konstruktívak voltak. Elmondta: levélben kérte Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkárt a menetrend felülvizsgálatára.