Ugrás a tartalomra

Füstmentességet vállaltak

Létrehozva
Véget ért a „Füst-öl” című dohányzásellenes program, melyet óvodásoknak szerveztek meg. A prevenciós programban hét intézmény 33 dolgozója és 84 szülő vett részt, s ezúttal a gyerekek feladata volt szüleik ellenőrzése.
A programot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve és a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezete hirdette meg. A kampány ideje alatt – február 13. és március 11. között – az óvodák valamennyi dolgozója és a szülők tíz százaléka nem gyújthatott rá, az ellenőrzés pedig a csemeték feladata volt.

A pályázat célja volt a gyerekek körében a passzív dohányzás káros hatásainak megelőzése. Az, hogy már óvodás korban kialakítsák a füstölést elutasító magatartást, emellett segítsék a leszokásban a dolgozókat és a szülőket.

ovi-cigi-120405-ja.jpg

A projektben hét óvoda – a Pitypang és az Áfonyáskert, valamint két-két tagóvodájuk és a Felsőzsolcai Napköziotthonos Óvoda – vett részt 33 dolgozóval és 84 szülővel. A dohányzó gyermekes felnőttek 35 százaléka tette le a cigit.

Munkácsi Adrienn, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szent Ferenc Kórházi Telephely Légzőszervi Rehabilitációs Osztályának vezetője gratulált az eredményekhez, egyben leszokásra bátorította a szülőket, hogy példát mutassanak utódaiknak.

A szakigazgatási szerv számításai szerint a versenyt a Pitypang Óvoda nyerte, mögötte a felsőzsolcaiak és a Pitypang Szirmai Tagóvodája végzett.

A csütörtöki díjátadón azt is bejelentették, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve idén is meghirdeti a „Kertész leszek…” című környezet-egészségügyi programot a kistérség óvodáinak.

S. P.
Fotó: Juhász Á.