Ugrás a tartalomra

Mentesítették a vegyi baleset helyszínét a vasútállomáson

Létrehozva
Mentesítették a vegyi baleset helyszínét a veszprémi vasútállomáson, ahol korábban mintegy ötven liter sósav folyt ki egy tartálykocsiból - tájékoztatott a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök délután.
Bakos György elmondta, a MÁV vegyi mentesítő szolgálata megállapította, hogy szerelvényt feltehetően túltöltötték a sósavval. A tartálykocsit nyomásmentesítették, ezután megszűnt a szivárgás.
    
A kifolyt sósavat semlegesítették a mentesítő anyaggal, és értesítették a környezetvédelmi hatóságot, amelynek feladata. hogy megállapítsa, szükség van-e talajcserére a vegyi baleset helyszínén.
    
Bakos György kiemelte: polgári védelmi intézkedésre nem volt szükség, a vasútállomást nem kellett kiüríteni, a vonatok is menetrend szerint jártak a mentesítés idején.
    
A tartálykocsit, amelyből korábban a sósav szivárgott, elvontatták az állomásról a megrendelőig.

MTI