Mint megtudtuk, a hét közepén végrehajtott ellenőrzésen kis túlzással a fél polgármesteri hivatal kivonult, ugyanis képviseltette magát a közterület-felügyeleti és rendészeti osztály, az egészségügyi és szociális osztály, a gyámügyi osztály, az építési és környezetvédelmi hatósági osztály, valamint a rendőrség, a MIVÍZ Kft., az ÉMÁSZ és a polgárőrség.
–A közterület-felügyelet a lakcímbejelentési és tisztántartási kötelezettségnek megfelelést, az állattartási viszonyokat, a szemétszállítási szerződések meglétét, illegális áram- és vízvételezést, a közegészségügyi állapotokat ellenőrizte, valamint a társosztályok ellenőrzésében végzett segítő-biztosítási közreműködést – tájékoztatott az akció részleteiről Dobos Tímea, a városháza szóvivője.
Összesen 186 lakást, illetve háztartást ellenőriztek, ebből 62 lakásban nem voltak otthon, 5 lakás lakatlan. A területen 49 pincét is ellenőriztek. Összesen ellenőrzött személyek száma 251 fő.

A más városrészekben lebonyolított ellenőrzésekhez képest nagy számú eljárást indítottak. Lakcím-bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt 17 feljelentést tettek, a szemétszállítási szerződés hiánya miatt 7 feljelentést tettek. Illegálisnak tűnő áramvételezés miatt 5 esetben intézkedtek. A MIVÍZ hálózatról lekötés, illegális vízvételezés miatt egy esetben indult eljárás. Az állattartási előírások megsértése miatt 3 feljelentést tettek. Egy esetben a közterületre kifolyó szennyvíz miatt indítottak eljárást. A köztéri csap szivárgása miatt pedig intézkedtek, hogy kijavítsák a hibát.
A szóvivő a térség neuralgikus problémájára is kitért, a szemétre: a terület nagymértékű, illegálisan lerakott szeméttel való szennyezettsége miatt az ingatlantulajdonosok beazonosítása folyamatban van, ezt követően lehet velük szemben intézkedni.
Cs. L.