A megyei szövetség ekkor rendezte meg ugyanis a Top 12 elnevezésű versenyt. A szervezők örömmel újságolták, hogy hosszú idő után végre nem volt foghíjas a mezőny, nem kellett összetrombitálni az indulókat, aki jogot szerzett, az rajthoz is állt. Így azt rögzíthettük, a Borsod Volán színeit hatan képviselték, míg a Diósgyőri ASE képviseletében hárman léptek asztalhoz, és ugyancsak hárman jelentek meg Ózdról. Igaz, egyikük csak úgy léphetett az asztal mellé, hogy egy másik játékosnak balszerencséje volt.
Történt, hogy a bemelegítésnél Kővári Balázs megsérült. A Borsod Volán első csapatának egyik frontembere egy mozdulatnál meghúzódott, és roppant kellemetlen fájdalmai voltak. Megpróbálkozott ugyan a játékkal, de az első forduló után inkább a visszalépés mellett döntött. Így kerülhetett be a legjobb 12 közé az ózdi Lövei Ádám.
A lebonyolítás a megszokott módon zajlott: két hatos csoportot alakítottak ki. Az egyikben Bodnár József, Doros Szilárd, Fekete József, Géczi István, Licsák Levente és Nagy László kapott helyet, míg a másikban szerepelt Boros Zoltán, Lövei Ádám, Macsuga József, Molnár Dániel, Oláh Krisztián és Nemes Vince. A csoportokon belül körmérkőzéses rendszerben döntötték el a sorrendet, tehát mindenki találkozott öt ellenfelével.
Itt nagyobb meglepetés nem történt, érvényesült a papírforma. Az A csoportban Doros Szilárd lett az első, a B csoportban Nemes Vince szerezte meg az elsőséget. Így a Borsod Volán két játékosa döntötte el, ki lesz az idei esztendőben a Top 12 bajnoka. Nos, Nemes Vince remek napot fogott ki, és „elsült a keze”, így végül is kisebb meglepetésre 3-1 arányban jobbnak bizonyult klub-, illetve csapattársánál és a felnőttek között most megszerezte élete első sikerét.
Végeredmény, Top 12: 1. Nemes Vince (Borsod Volán I), 2. Doros Szilárd (Borsod Volán I), 3. Géczi István (Diósgyőri ASE).
D. L.