A tapasztalatok szerint az ünnepeket megelőző időszakban jelentősen megnő az üzletek forgalma, a mostani azonban még a tavalyit is túlszárnyalja. Boda Mózes, az Auchan Borsod áruházigazgatója elmondta, felkészültek arra, hogy fogadni tudják az ilyenkor jellemző vásárlói rohamot, pénteken és szombaton is este 10 óráig várják a vásárlókat. Mint mondta, ebben az évben mind sonkából mind édességből több fogy az idén, mint az előző évben, ez meglepetés volt számukra is.

Papczun Ernő, a Coop Árucsarnok boltvezetője arról beszélt, hogy 4600 kiló füstölt árút rendeltek idén, és pótrendelést is kellett leadni, mivel kevésnek bizonyult ez a mennyiség. Hozzátette, hatszáz kilóval fognak várhatóan többet eladni idén, mint tavaly.
minap.hu