A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ellenőrzések alkalmával a rendőrség kiemelt figyelmet fordít: az ittas vagy bódult állapotban közlekedő gépjárművezetők, kerékpárosok kiszűrésére, az agresszív, szabályszegő gépjárművezetők intézkedés alá vonására,a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére, járművezetés közben a mobil rádiótelefon használatára vonatkozó szabályok betartatására.
Az ellenőrzések természetesen egyéb jogsértések felfedésére is kiterjednek.
Az ünnep időszakában a fő közlekedési útvonalakon a forgalmi torlódások elkerülése érdekében, a bevásárlóközpontok és üdülőhelyek közelében lévő utakon a hatóság kiemelt figyelmet fordít a zavartalan közlekedés biztosítására, továbbá a szabályszegő magatartások megelőzésére. A rendőrök felhívják a közlekedők figyelmét, hogy a szabályokat nem csak a járművezetőknek, hanem a gyalogosoknak is be kell tartaniuk.Mint Kovács László Csabától, a miskolci közterület-felügyelet vezetőjétől megtudtuk a munkatársaik húsvétkor is szolgálatban lesznek és járőrözni fognak a városban. Felhívta a figyelmet arra, hogy húsvétkor is tilos a közterületen történő alkoholfogyasztás. Amennyiben ilyet észlelnek akkor az italozó személy ellen szabálysértési eljárást indítanak. Ennek keretében 3-20 ezer forint közötti szabálysértési bírságot szabhatnak ki. Tettenérés esetén intézkednek – ígérte a Kovács László Csaba. Akárcsak, ha valaki illuminált állapotban szemetel (például közterületen italos üveget eldob), vagy éppen egy belvárosi házfalnál akar könnyíteni magán… Amennyiben magatehetetlen részeget találnak a járőrök akkor értesítik a mentőket. Ebben az esetben viszont utólag csinos számlára számíthat az italozó, mivel utólag kiszámlázzák az ellátás költségeit.
Cs.L.