Ugrás a tartalomra

Földmutyit sejt az MSZP

Létrehozva
Az általa vélt megyei „földmutyira” hívta fel a figyelmet Kovács Tibor, a Parlament Gazdasági és informatikai bizottságának alelnöke, az MSZP országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján.
Tíz évnyi pereskedés után került vissza a Bükki Nemzeti Park kezelésébe majd négyezer hektárnyi földterület. Ebből valamivel több, mint 3000 hektárnyi bérlésére pályázatot írtak ki a minisztérium azon törekvésének jegyében, hogy minél több helyi gazdálkodó juthasson földterülethez. Az első pályázat leadási határideje tavaly októberben volt, és tíz órával a határidő lejárta után visszavonták, majd kirúgták a nemzeti park igazgatóját, állítja Kovács Tibor. Ez értesülésük szerint politikai nyomásra történt.

Ezt követően másodszor is kiírták a pályázatot január 30-i határidővel, melynek az eredményét március 29-én hozták nyilvánosságra. 149 pályázat érkezett, ebből 25 nyert, és 7 pályázó szerezte meg a földterület 80 százalékát. Hárman összesen 1500 hektárt – beszélt a részletekről a képviselő. Hozzátette: az első pályázati kiírásban szerepelt, hogy nem kaphat egy pályázó 200 hektárnál többet, hogy minél többen juthassanak földhöz.

Kovács Tibor szerint több érdekesség is van a nyertesek körül, ezek közül egyet emelt ki, a Start 2003 Bt.-t, amely január előtt még oszlányi székhellyel működött és a tevékenysége közt a szállítmányozás szerepelt. Január közepén azonban Kovács Tibor szerint Kanyok Attila, tiszaújvárosi fideszes politikus tulajdonába került, kiegészítették a tevékenységi körét egyéb szarvasmarhatartással és egy lakatlan, romos mezőcsáti épületet jegyeztek be székhelyként. A negyvenezer forintos törzstőkéjű Bt. pedig 496 hektárnyi területet nyert el.

Kovács Tibor szerint politikai döntések születtek, a helyi gazdák tudják, hogy strómanok pályáztak, akik mögött vélhetően kormánypárti politikusok állnak, de nem mernek erről beszélni, mert félnek a retorzióktól. Az MSZP azonban nem szeretné annyiban hagyni a dolgot, noha a földpályázatok adatait titkosították, tette hozzá a képviselő.

minap.hu