Ugrás a tartalomra

A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere

Létrehozva
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Kép
tothszantaivagott.jpg
Tóth-Szántai József polgármester

Be kell fizetniük a szolidaritási adókat az önkormányzatoknak – jelentette be a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök. A Telex tudósítása szerint azt mondta, hogy lesz széleskörű egyeztetés az önkormányzatokkal, akik néhány ügyben széttartanak, néhányban meg ugyanazt akarják, és a kormányzatnak is voltak vállalásaik.

Ezt össze kell hangolni, és meg kell találni a megoldást

– mondta a miniszterelnök, aki azt is megjegyezte, hogy nem lehet egy egységes, mindenkinek ugyanolyan megoldást találni, mert a szolidaritási adó és más megvonások is különböző mértékben érintették az önkormányzatokat és tették lehetetlenné a törvényi kötelezettségeik ellátását.

Hozzátette: mindenkivel lesz egyeztetés, de először az illetékes minisztériumnak fel kell dolgoznia az önkormányzatok javaslatait, aztán a költségvetés fényében meghozni a változtatási javaslatokat.

Addig jogos elvárása a kormánynak és az országnak, hogy mindenki teljesítse a jogi kötelezettségét

– hangsúlyozta.

A bejelentésre kedden reagált Miskolc polgármestere. Tóth-Szántai József közösségi oldalán a törvényi előírások betartásának fontosságát hangsúlyozta.

Tökéletesen egyetértünk a miniszterelnökkel abban, hogy a törvényeket be kell tartani, az adót pedig be kell fizetni. Ezt tettük eddig is és ezután is ezt tesszük majd

– fogalmazott.

Hozzátette, teszik ezt annak ellenére is, hogy „borzasztóan megterheli Miskolc költségvetését”, és „eddig sem értettünk vele egyet és most sem”.

– Az előző kormánytól is azt kértük, hogy gondoljuk ezt újra, vezessék ki ezt az adót, mert megfulladunk tőle. És a mostani kormánytól is ezt kértük, ezt kezdeményeztük a Megyei Jogú Városok Szövetségében is – írta.

Tóth-Szántai József azzal zárta a bejegyzését, hogy Magyar Péter miniszterelnök kérésének megfelelően „türelemmel vagyunk és várjuk, hogy elkezdődjenek az érdemi egyeztetések”.

– Addig is Miskolc felkészül, az egyeztetést megelőzően pedig a jelenlegi helyzetet pontosan ismertető levelet küldök a miniszterelnöknek, illetve az önkormányzatokért felelős Miniszternek – írta a polgármester.

Ez is érdekelhet

"Miskolcon nem nyithat újra a cementgyár"
MiskolcGazdaságKörnyezet
Polgármesterként minden törvényes eszközzel fel fogok lépni azért, hogy ne nyíthasson újra a cementgyár. Ebből nem engedek - jelentette ki a közösségi oldalára írt bejegyzésében Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Több ezer miskolcit ért el az italoskarton-kampány első szakasza
MiskolcKörnyezet
Sikeresen lezárult az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) és a MiReHu Nonprofit Kft. együttműködésében megvalósuló miskolci szemléletformáló kampány első szakasza.
Nem csak az eső miatt árasztotta el víz a Búza teret (frissítve!)
Miskolc
Csőtörés történt a forgalmas útszakaszon csütörtök délután.
Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Avasi útfelújítás – van, ahol már a második sávot is újraaszfaltozták
Miskolc
Nagy volt a mozgás csütörtökön az Avasi Gimnázium környékén, dolgoznak a munkagépek, új aszfaltréteget kap a forgalmas útszakasz. A Mendikás dűlő tetején rendészek tájékoztatják az autósokat.