Ugrás a tartalomra

A laktanyától a csillagpontig

Létrehozva
A megyei kórházban ünnepelte péntek délután az egészségügyi világnapot az Össznyugdíjasok Szövetsége. A rendezvény keretében bemutatták az intézményt, illetve több, egészségüggyel kapcsolatos előadás hangzott el.
A konferencia-teremben mintegy félszázan gyűltek össze, többek közt megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is. A vendégeket Horváthné Pozsonyi Szilvia, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Össznyugdíjasok Szövetségének elnöke köszöntötte. Emlékeztetett arra, hogy az egyesület születésnapja egy nappal van a világnap előtt (április 7.), s ez adta az ötletet, hogy összekapcsolják a kettőt. Annak idején megkeresték ezzel Csiba Gábort, a megyei kórház főigazgató-főorvosát, aki támogatta a kezdeményezést és a mostani rendezvénynek is helyet adott, elvállalta a fővédnökséget. Az ilyen rendezvényekkel is szeretnék elérni megyénk időseit. Azokat is várják, akik nem tagjai semmilyen egyesületnek, csupán érdeklődnek a rendezvények iránt.

euvilagnap120420_csl.jpg

Ezt követően Csiba Gábor mutatta be a megyei kórház történetét, szavaival élve: a laktanya kórháztól a csillagpont kórházig. A laktanyának épült pavilonos elrendezésű épületegyüttest 1958-ban adták át. Az induláskor 139 dolgozója volt a kórháznak, most 3200, ebből 24 volt orvos annak idején, jelenleg pedig 380. A fekvőbeteg forgalom az évi 4-5 ezerről 80 ezerre emelkedett. A kórház költségvetése pedig 5 millió forintról 25 milliárdra (bár tegyük hozzá, hogy az az 5 millió tekintettel az inflációra átszámolva a sokszorosát érné most).  A jövő, a csillagpont kórház építése már zajlik. A területe 30 ezer négyzetméter lesz, a költsége pedig 12 milliárd forint. Csiba Gábor felhívta a figyelmet rá, hogy a beruházás befejezését követően teljesen átalakul a kórház, mivel a jelenlegi pavilonos elosztás helyett tömbjellegű lesz. A betegek szállítása egyik osztályról a másikra fedett folyosókon történik majd. A központi épület tetején alakítják ki a helikopter leszállót, ahonnan lift viszi majd például a balesetes sérülteket a traumatológiára.  

euvilagnap120420_csl2jpg.jpg

Az időskor neurológiai betegségeiről Valikovics Attila, osztályvezető főorvos értekezett. Emlékeztetett arra, hogy az ember valójában 120 éves élettartamra van „programozva”, amit a táplálkozástól a környezeti hatásokig számtalan tényezővel „lerontanak”. Kiemelten szólt a stroke-ról, kitért a Parkinson-kórra is, valamint az idős korral járó különböző fájdalomérzetekre. A televíziókban sugárzott vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók reklámjaira is kitért a főorvos, mondván: nem oldanak meg semmit és még mellékhatásuk is van. Azt javasolta, az időseknek inkább forduljanak orvoshoz.

Vas József
főorvos egy szokatlan témáról szólt, nevezetesen a zene gyógyító erejéről. Szavaival élve: a zene a lélek egyik legszebb megnyilvánulása. A lélek az egész ember. A fizikai rezgésekből érzelem lesz – ez a zene hatása. Azonban pontosított, hogy a komolyzenére gondolt, mivel a könnyűzene nem tud véleménye szerint olyan széles érzelmi skálát megszólaltatni.

Cs. L.