– Legjobb tudásom szerint felkészítettem a csapatot arra, mi várható az ellenféltől, és mi mit tudunk majd nyújtani a mérkőzésen – emelte ki Szentes Lázár a vasárnap 16.45-kor kezdődő Győri ETO elleni mérkőzés felvezetéseként. – Én kész vagyok a találkozóra, és úgy érzem, a játékosaim is.
A személyi kérdéseket firtató felvetésre a szakvezető elmondta, jelenleg Budovinszky Krisztián előtt három belső védő van a sorban, így ő az NB III-as csapatban lép pályára. Hozzátette: míg korábban Rakoviæ kényszerült erre a szerepkörre, most a korábban sérüléssel bajlódó magyar bekk jár ebben a cipőben. Az ok: nem akar két középhátvédet a kispadra ültetni. A kezdőkapus kilétét felvető újságírói kérdést megdicsérte Szentes, de nem válaszolt rá.
– Remélem, nem fogy el a korábban említett hitelem. A trauma erős kifejezés, de természetesen engem is bánt a sikertelenség. Mindkét mérkőzésen volt a pontszerzésre lehetőségünk, de Kaposváron például a végjátékot rontottuk el. Nem akarok negatív sorozatot, mert az meggyengíti a csapatot és engem is. Tudjuk, hogy erős a Győr és a Debrecen is, de nem veszíthetünk sorozatban harmadszor. Húsz éve kerültem el Győrből, azóta csak ellenfélként vagy nézőként jártam ott, ennyi a kapcsolatom az ETO-val – mondta a megbízott vezetőedző.
A szakember kérdésre elmondta, a győri pálya jó minősége mindenképpen könnyíti a DVTK játékát, a labdaátvételeknél és a technikai elemek kivitelezésénél is segíti a gördülékeny játékot a kiváló gyepminőség.
Nem tart a csapattal szombaton a sérült Mohamadou Abdouraman és L’Imam Seydi, míg ugyan Francisco Gallardo elutazik a kerettel, sérülése még nem jött teljesen rendbe.
Az utazó keret: Ivan Rado¹, Tajti Norbert, Vadász Viktor, Vági András, Igor Gal, Savo Rakoviæ, Nagy Tamás, Bernardo Frizoni, Gohér Gergő, Youssef Sekour, Takács Péter, Csirszki Martin, Dobos Attila, Fernando Fernández, Vicente Arze. Tisza Tibor, José Luque és Bacsa Patrik.
S. P.