
Több tucat sportoló, sportvezető, érdeklődő jelenlétében, szép, napsütéses időben zajlott a rendezvény, melyen elsőként Hajdu Imre író-újságíró, az MVSC Centenáriumi Társaság szóvivője, a Jegenyék a Kubikban című könyv szerzője idézte a múltat. Szólt a klub elmúlt száz évéről, a sikerekről, amelyeket az MVSC sportolói értek el, s megemlítette a jegenyesort is, amely korábban körbevette a pályát, de a ’90-es években ki kellett vágni, mivel a fák száradásnak indultak. A jegenyék a sportklub életében legendává váltak. Hajdu Imre szerint a most elültetett fák jelzik a múlt dicsőségét, ugyanakkor a megújulás hírnökei is.

Kriza Ákos polgármester ehhez kapcsolódva elmondta: bízik benne, hogy a jegenyefákkal együtt az MVSC jövőjét is sikerül most elültetni, lerakják az alapjait a nagy múltú sportklub közös fejlesztésének, megújításának. Kriza Ákos utalt a klub nehézségeire, elsődleges célként jelölte meg, hogy ez a város tulajdonába kerüljön, majd közösen kijelöljenek egy olyan fejlesztési koncepciót, amely lehetővé teszi, hogy az MVSC sportolói újra olyan szép sikereket érjenek el, mint régen.
Mint elhangzott, a város polgármestere, a térség országgyűlési képviselője, önkormányzati képviselőjelöltje ezzel a közös faültetéssel is demonstrálják, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező miskolci sportegyesület létesítményeinek a megmentése csak összefogással lehetséges.

Csöbör Katalin köszöntő szavaiban utalt a jelenlegi Húsvét és a Pünkösd közötti időszakra, amely szintén a megújulásról szól, és a közelgő Föld Napjára is, amikor különösen előtérbe kerül a természet megóvása, zöldterületek jelentősége.
Az ünnepségen a klub kilenc szakosztályának, valamint az MVSC Centenáriumi Társaságnak a képviselői ültettek el egy-egy facsemetét. A judo szakosztály fáját közösen ültette el Csöbör Katalin, Kriza Ákos, Illyés Miklós és Takács Gábor képviselőjelölt, aki elmondta: hajdani sportolóként, lokálpatriótaként és helyi lakosként is nagyon fontosnak tartja a sportéletet, amely testileg és lelkileg egyaránt formálja a fiatalokat, dicsőséget, ismertséget hoz Miskolcnak.

Örömmel vesz részt a faültetésben, bízik benne, hogy valóban a jövő alapjait rakták most le, s képviselővé választása esetén, a város vezetésével együttműködve, közösen tudják majd fejleszteni a létesítményt. Lehetőséget biztosítva a városrész fiataljainak is az egészséges testmozgásra. Mint Takács Gábor fogalmazott, egy sikeresen és eredményesen működő sportegyesületnek komoly társadalmi szerepe, jelentősége is van, a fentiek mellett ezért is tartja kiemelten fontosnak az MVSC fejlesztését, támogatását.
minap.hu