Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság 2012-ben is meghirdette a II. Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt, aminek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei selejtezőjét pénteken tartották meg. Míg korábban külön-külön rendezték a szakmai versenyeket, idén már együtt indultak a motorosok, az autósok és a forgalomirányítók – de természetesen külön értékelték őket, a kategóriák legjobbjai pedig a jövő heti országos döntőbe jutottak.

Mint Pitkó László alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője hangsúlyozta, a közterületen szolgálatot teljesítő állománynak felkészültnek kell lennie mind a jogszabályi ismereteket, mind a megfelelő megjelenést illetően. Így szakszerűen és jogszerűen tudnak intézkedni – mondta.
A verseny során előbb elméleti tesztlapokat töltöttek ki a megye rendőrkapitányságairól érkezett rendőrök, majd a gyakorlati feladatok megoldása következett. Az autósok ügyességüket egy 11 feladatból álló tesztpályán mutathatták be. A versenyzők mindenképpen hasznosnak tartották a gyakorlati képességeket előtérbe állító megmérettetést. Mint Németh Zoltán törzszászlós elmondta, feladatok ugyan nehezek voltak, de a mindennapi munka során is kerülhetnek ilyen szituációkba, így jó megszerezni a rutint.
– Egyfajta mérce is a megmérettetés, hiszen ha itt, versenykörülmények között jól teljesítünk, akkor a forgalomban is menni fog – mondta.

A karos forgalomirányító verseny a Repülőtéri út jelzőlámpás kereszteződésnél tartották – a verseny idejére megváltozott forgalmi rend azonban nemcsak a megmérettetés résztvevőinek okozott meleg perceket, hanem a programba óhatatlanul belecsöppenő autósoknak is. Ha kisebb fennakadásokkal is, de többségében jól teljesítettek a résztvevők, mind a forgalomirányítók, mind az autósok, a bizonytalanokat jól segítették a versenyzők.
Az eddigi eredmények sikeres szereplésre kötelezik a megye rendőreit, hiszen korábban sikerült már csapatszinten és egyénileg is országos első helyezést elérni. Jövő héten, a budapesti döntőben a legjobbak képviselik majd a megyét.
Kujan I.
fotó: Mocsári L.