Simon Gábor felelevenítette május 1-je megünneplésének nemzetközi és helyi történetét, hagyományait. Mint mondta, ez a baloldal egyik legnagyobb ünnepe, a munkások küzdelmeire, kivívott jogaira emlékeztet. Az elnök szerint Miskolcon öt évtizedes hagyománya van a majálisok csanyiki helyszínének, eddig ezt a korábbi, jobboldali városvezetések sem változtatták meg. - Az MSZP nem fogadja el az új helyszínt, mi idén is a Csanyikban majálisozunk, és várjuk mindazokat a szervezeteket, magánembereket, akik csatlakozni kívánnak hozzánk - hangoztatta a politikus.
Bartha György arról szólt, hogy a népkerti helyszín számos egyéb - például zsúfoltsági, parkolási - problémákat is felvet. Itt nem lehetnek a résztvevők jó levegőn, természeti környezetben, és a miskolci állatkert is komoly bevételtől esik el, amelynek egész évben ilyenkor és Húsvétkor van a legnagyobb látogatottsága.
minap.hu